Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Star Wars II. - A klónok támadása - elemzés

2011.07.13

Star Wars II. - A klónok támadása

Star Wars Episode II. - Attack Of The Clones

színes, magyarul beszélő, amerikai kalandfilm, 142 perc, 2002

rendező: George Lucas
író: George Lucas
forgatókönyvíró: George Lucas, Jonathan Hales
operatőr: David Tattersall
díszlettervező: Peter Walpole
jelmeztervező: Trisha Biggar
producer: Rick McCallum
executive producer: George Lucas
látványtervező: Gavin Bocquet
vágó: Ben Burtt, George Lucas
vizuális effektek: Ben Snow, John Knoll, Rob Coleman, Pablo Helman

szereplő(k):
Ewan McGregor (Obi-Wan Kenobi)
Hayden Christensen (Anakin Skywalker)
Natalie Portman (Padmé Amidala)
Samuel L. Jackson (Mace Windu)
Christopher Lee (Dooku gróf)
Ian McDiarmid (Palpatine szenátor/Darth Sidious)
Pernilla August (Shmi Skywalker)
Frank Oz (Yoda hangja)
Temuera Morrison (Jango Fett)
Ahmed Best (Jar Jar Binks hangja)
Anthony Daniels (C-3PO)
Kenny Baker (R2-D2)
Jimmy Smits (Bail Organa szenátor)
Jack Thompson (Cliegg Lars)

Leírás:

10 év telt el az előző részben elbeszélt események óta. A galaxis forrong. A titokzatos Dooku gróf vezetésével naprendszerek ezrei lépnek ki a Galaktikus Köztársaságból, annak azonban nincs hadserege, a maroknyi Jedi lovag pedig kevés hozzá, hogy fenntartsa a békét és a rendet. Padmé Amidala ellenzi a hadsereg felállítását, de van, aki nem ért egyet békés javaslataival. Megpróbálják megölni, ezért a tanács testőrt rendel mellé: Obi-Wan Kenobi tanítványát, az ifjú Anakin Skywalkert bízzák meg a feladattal. Míg ők a további támadások elől bujkálnak, Obi-Wan a merénylő után nyomoz. Egy távoli bolygón óceánjának mélyén különös titkokra bukkan: egy klóngyárban valami olyasmit termesztenek, amely eldöntheti a közelgő polgárháború kimenetelét. Anakin, Padmé és Kenobi egy sziklabolygón találkozik újra. Itt gyülekeznek és készülnek a végső összecsapásra a lázadók. Amikor a csata kitör, nemcsak a Jedik és a renegátok állnak szemben egymással, egy új hadsereg katonái is beavatkoznak a küzdelembe.

Elemzések:

Mikor George Lucast anno megkérdezték, nem tart-e attól, hogy több mint két évtizednyi szünet után kell újra rendeznie, azt válaszolta, hogy olyan ez mint a biciklizés: nem lehet elfelejteni. Nos, ha el nem is felejtette Lucas, az emlékezete azért erősen megkopott. Az első epizód idején még nagyon gyámoltalanul, lassan tekergette a pedált, bizonytalanul dülöngélt, kacsázott, és néhány kanyar bevételekor hatalmasakat zakózott. A Klónok támadása forgatásakor azért már biztosabban ült a helyén, határozottabban markolta a kormányt, de a Tour De Francon azért érezhetően hiába állt volna starthoz. A Star Wars I. - Baljós árnyak fiaskója után Lucas kényelmetlen helyzetben lehetett: a rajongók egy igen nagy része fújt rá, neki pedig ki kellett engesztelnie őket, és letenni az asztalra valamit, ami fogható a régi epizódok magas színvonalához. Az eredményt kétféleképpen lehet felfogni:
1. Sajnos csak félig-meddig sikerült neki.
2. Hurrá, félig-meddig sikerült neki!
Kezdetben egy huszáros vágással nagyrészt megszabadult Jar Jar figurájától, mely a Tele Tubbiesban sem állná meg a helyét, s mindennek köszönhetően a film már eleve nagyobb esélyekkel indult a megmérettetésen, mint elődje. Azért Lucas perverz humorérzéke itt nagyszerűen megmutatkozik: Meghajol ugyan a rajongók akarata előtt, akik százezernyi maillel bombázták, és határozottan követelték a röhejes karakter kiírtását a forgatókönyvből, ám ugyenezzel a lendülettel röhögve szembe is köpi őket, midőn ironikus módon éppen Jar Jar az, aki javasolván a különleges jogok megszavazását Palpatine-nek, megadja a lökést a szakadák szélén tátongó, katasztrófától veszélyeztetett Köztársaságnak.
A Klónok támadása idején Anakin már felnőtt férfi, aki évek óta jediként tanul mestere és barátja, Obi-Wan oldalán. Ők ketten kapják a megbízást a főkancellártól, hogy védjék meg régi ismerősüket, Amidala szenátornőt, aki ellen rejtélyes támadók merényletet kíséreltek meg. Miközben Anakinban gyengéd érzelmek ébrednek a lány iránt, mestere a fejvadász, Jango Fett nyomát követve eljut a klónozók bolygójára, Kaminora, ahol kényelmetlen dolgokra derül fény, Palpatine ármánykodásai és mesterkedései pedig hamarosan pusztító háborúba sodorják a Köztársaságot.
A Klónok támadása sokkal jobban előrevetíti a később bekövetkező eseményeket, mint a Baljós árnyak, ami ha jól meggondoljuk 99%-ban irreleváns a saga teljes, mindent átfogó története szempontjából – hisz Anakin megtalálása és Palpatine kancellárrá választásán kívül semmi érdemeleges nem történik benne, ami meghatározó lehetne a szerplők és a galaxis jövőjét nézve. A második epizódban már kirobban a háború, ami a Köztársaság bukásának előhírnöke, megjelenik Anakin és Amidala szerelme, ami végülis beteljesíti majd a fiatal jedi sorsát, feltűnnek az bekövetkeznek az első események, melyek a Sötét Oldal felé vezetik hősünket és megmutatkoznak a jedi rend gyengeségei, és a lovagok arroganciája, mely mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy Palpatine elérhesse célját.
Bizonyos dolgokat Lucas feltűnően ügyesen csinál, míg másokat botrányosan rosszul. Anakin sodródása, eltévelyedésének kezdete meglehetősen jól van bemutatva: édesanyja halála mélységes fájdalommal és szomorúséggal, nem utolsósorban pedig gyilkosai iránt hatalmas gyűlölettel tölti el. Mindez egyrészt egy
kegyetlen mészárlást, másrészt egy dacos, arrogáns elhatározást eredményez, midőn eldönt, hogy bármi történjék is, ő lesz a valah élt legnagyobb jedi – Palpatine pedig remek táptalajt nyújt Anakin arroganciájához, ő hiteti el vele, hogy hatalmasabbá vált mint mesterei, hatalmasabbá magánál Yodánál is. A Sötét Oldal kapui tehát nyitva állnak Anakin előtt. Hayden Christensen egyébként meggyőző a fiatal jedi lovag szerepében, bár alakítása még nem nevezhető oly bravúrosnak mint a Sith-ek bosszúja kapcsán, de szerepét hibátlanul oldja meg (már amikor a buta forgatókönyv nem lehetetleníti el, de erről később): Abban a nagyszerű jelenetben, ahol bevellja Amidalanak, hogy egy egész taszken falut kiírtott, valódi érzelmi viharok tombolnak az arcán: fájdalom, kétely, félelem, gyötrődés, gyász, gyűlölet, agresszivitás. Ez már a Star Wars III. - A Sith-ek bosszúja zsenialitását vetíti előre, az egyetlen probléma, hogy ez ilyen remek pillanatokból itt még nagyon kevés adódik.
Hogy tovább soroljam a pozitívumokat, a csaták ismét lélegzetellálítóra sikeredtek. Már Obi-Wan és Jango Fett párbaja is rendkívül ötletes és dinamikus és mindenképpen egy apró csúcspontja a filmnek, pedig mindez még csak egy szerény bemelegítés a finálé monumentális harcjelnetéhez. A jedik és a rohamdroidok összecsapása az arénában fantasztikusra sikerült: a Star Wars rajongók legnagyobb álmai válnak valóra amikor többtucatnyi jedi lovag harcol vállvetve a gonosz Dooku gróf és a szeparatisták seregei ellen. Amikor pedig a klónok is beszállnak a küzdelembe, a csata totális háborúba vált, és ezzel visszavonhatatlanul megkezdődik a Köztársaság bukásának folyamata. Sajnos a fénykardpárbajok már korántsem sikerültek ilyen jól: rövidek, jellegtelenek, logikátlanok és eltúlzottak (a máskor egész végtagokat lenyisszantó fegyver párcentis karcolásokat ejt Obi-Wan karján és lábán), Yoda rikoltozásokkal kísért röpködése pedig erősen súrolja a röhejesség határát. (Itt jegyezném meg, hogy a repülő R2D2-val is határozottan nehezemre esett megbékélnem, ahogy a droidokkal való, a klasszikus trilógia hangulatát idézni kívánó viccelődést is alaposan túlzásba vitte Lucas.)
A látványvilág ismét lenyűgöző, bár az ILM itt-ott láthatóan nem állt a helyzet magaslatán, így azt kell mondjam, hogy a Baljós árnyak trükktechnikailag meggyőzőbb, mint folytatása: a Klónok támadása már erősen átesik a ló túloldalára, a képek néha nagyon sterilnek hatnak: élettelenek, túl fényesek és színesek, nem hatnak valódinak.
Ennél azonban sokkal nagyobb probléma, hogy a karakterek még mindig elég sekélyesek, bár itt is megfigyelhető a fejlődés az első epizódhoz képest: Obi-Wan figurája már jobban kidolgozott, megjelenik sajátosan száraz humora is, és jó színészhez illően Ewan McGregor nem mulasztja el kihasználni, hogy ezúttal Lucas valóban megírta, nem csak a papírra hányta karakterét. Ami Anakint illeti, vele elérkeztünk a film legnagyobb, legcsúnyább szépséghibájához: Lucasnak a ’70-es években még érezhetően volt érz

éke a romantikához (gondoljunk csak Han és Leia bájosan, kedvesen ábrázolt, civódásokkal és humorral teli kapcsolatára), ezt azonban öregkorára úgy látszik nem sikerült megőriznie. A szerelmi szál ábrázolása a Klónok támadásában minden színvonalon aluli, Anakin és Amidala közös jelenetei borzalmasan, már-már undorítóan giccsesek, nélkülöznek minden természetességet, híján vannak minden bájnak és képtelenek bármiféle érzelemmel feltölteni a két karakter kapcsolatát. Nehéz lenne megmondani, melyik jelenet a film mélypontja: a rettenetesen művi kandallós beszélgetés, a naplementés csók, vagy a piknik a vízesés háttere előtt, bár ha jól meggondolom, erősen hajlok affelé, hogy a pálmát Anakin „lovaglása” és az ocsmány állatról való lebukfencezése után sérülésének tettetése viszi. Ez hát az elképzelése a romantikáról George Lucasnak mint rendezőnek, (George Lucasnak mint férinak remélhetőleg nem, mert akkor erősen szánom őt valószínűleg kudarcokkal teli élete miatt) s ezen még John Williams gyönyörű szerelmi témája, az Across the Stars sem tud segíteni.
Azért szerncsére Anakin és Amidala utolsó jelenetére a finálé előtt Lucas valamelyest megemberelte magát és ezegyszer mind szövegileg, mind képileg nagyszerűen oldotta meg feladatát. A szűk folyosón álló pár vége kölcsönösen szerelmet vall egymásnak, és abban a percben mintha csak ők ketten lennének a világon, a kamera sem foglalkozik mással, arra a rövid időre minden egyéb dolog teljesen jelentéktelenné válik: ám a következő pillanatban a bensőségesen intim hangulatot kíméletlenül szétrobbantja a kivégzésük látványára éhesen az aránába gyűlt csőcselék üdvrivalgása, melyet a kamera jó hosszan pásztázva mutat meg, hogy végleg eltörölje kettejük közti szeretetteljes intimitás illúzióját. Kár, hogy mint korábban is említettem, fájdalmasan kevés ilyen remek jelenet jutott a Klónok támadásába – de arra mindenképpen jó volt, hogy a befejező részre Lucas elég gyakorlatott szerzett, és gond nélkül ülte meg viharvert biciklijét.

kritikustomeg.org - Olórin elemzése

___________________________________________

George Lucas a huszonegyedik század küszöbén határozott úgy, hogy -a rajongók legnagyobb örömére- három epizódban elbeszéli a Star Wars klasszikus történeteinek fontos előzményeit. Trilógiájának középső darabja a 2002-ben a mozikba került A klónok támadása, amelyre nyilvánvalóan az a komoly feladat hárult, hogy a Star Wars-fanok kemény magját is megosztó elődöt elfeledtesse, felülmúlja és lesöpörje. A Baljós Árnyak után ugyanis a tetőfokára hágott az elégedetlenség, a régi részek hívei Jar-Jar fejét követelték, vagy épp a szarvakkal koronázott Darth Mault szapulták. A pénztáraknál dicséretesen teljesítő Baljós Árnyakat rajzfilmszerű rendezés, a széteső karakterek, az elnagyolt és gyerekes történet, a múltbéli epizódok hangulatának teljes hiánya taszította a mélybe, és a csalódott rajongók joggal várták Lucastól, hogy egy olyat folytatást tesz le az asztalra, ami visszaszerzi a nagyszabású űreposz elvesztett becsületét.

Tíz évvel járunk az előző részben elbeszéltek után. A galaxis forrong. A titokzatos Dooku gróf (Christopher Lee) vezetésével csillagrendszerek tízezrei lépnek ki a Köztársaság kötelékéből, a szeparatisták növekvő fenyegetése heves viták tárgyát képezi a Szenátusban. Amidala szenátor, Naboo egykori királynője (Natalie Portman) Coruscantra érkezik, hogy szavazzon a klónhadsereg felállításának kérdéséről. Mivel merényletet követnek el ellene, ezért a kancellár két Jedi-lovagot küld a védelmére, régi barátait: Obi-Wan Kenobi mestert (Ewan McGregor) és időközben fiatalemberré cseperedett tanítványát, Anakin Skywalkert (Hayden Christensen), akit szoros és titokzatos vonzalom köt a rég nem látott szenátornőhöz. Útjaik különválnak; míg Obi-Wan a merénylő után kezd nyomozni, és távoli bolygókra jut el, addig Anakin és Padmé elrejtőznek a Naboo bolygón. Itt felszínre törnek elnyomott érzelmeik, amelyek szöges ellentétben állnak Amidala patetikus jellemével és Anakin Jedi esküjével. Tiltott szerelem szövődik a Naboo békés tóvidékén, miközben Obi-Wan Kenobi meglátogatja a klónsereget, és találkozik a renegát Dooku gróffal is. Nyilvánvalóvá válik, hogy polgárháború készülődik a háttérben, a Jedik hamarosan az elfogott és kiszolgáltatott Kenobi mester segítségére sietnek, hogy pontot tegyenek az ügy végére, elfogják az időközben a Sötét oldal szolgájává vált Dooku-t és helyreállítsák a békét a galaxisban...

Míg a Baljós Árnyak egész cselekménye gyakorlatilag egy tízévesforma kisfiú köré épült, és ez rányomta bélyegét a hangulatra is, addig A klónok támadása a férfivá érett Anakin Skywalker rögös útját követi nyomon, első találkozását a Sötét oldal hatalmával, bemutatva azt, hogyan válik a félelmekkel teli tanítványból dühös fiatalember, hogyan teszi meg első lépéseit a Darth Vaderré válás felé. Az új epizód sokkal nagyobb hangsúlyt fektet Anakin lélektani fejlődésére, mint az előd; a főhős ugyanis ekkorra már eljutott abba a korba, hogy szembesülnie kell az évek alatt felgyülemlett félelmeivel, az anyja elvesztésének lehetőségével. Rémálmai vezetik vissza a múltba, a homályba veszett szülőbolygóra, és a körülmények tragikus összjátéka folytán Anakin elveszti édesanyját, nem képes megmenteni. A hiábavalóság érzése járja át, belső számvetésre kényszerül önmagával, fogadalmat tesz, hogy többé nem hibázik: dölyfössé, dühössé és elkeseredetté válik. Ezt a folyamatot ábrázolja A klónok támadása, és azzal kelti fel érdeklődésünket, hogy lassacskán a fájdalom, az önmarcangolás legmélyebb bugyraiba taszítja főhősét, egyszóval bemutatja, hogy Darth Vader hogyan is lett Darth Vader. Ez természetesen óriási ugrás a Baljós Árnyakhoz képest; néhol már a hangulat is elsötétül, felcsendül az Imperial March, de az egész mégis távol áll még a klasszikus epizódoktól. A filmet a vonzóbb témája teszi a Baljós Árnyaknál maradandóbbá, de a rendezés, a koncepció nem sokat változott. Lucas ismét azt szorgalmazta, hogy az alkotás látványügyileg rendben legyen, újból demonstrálta, hogy milyen trükkökre is képes a jelenkori, modern filmgyártás. Új bolygókat, új szereplőket, modelleket tervezett, de a szereplők árnyalt bemutatása újfent nem érdekelte. Megelégedett az Anakint ért sérelmek prezentálásával, de a többi szereplőnél nemigen láthatunk lélektani fejlődést. Egyedül Padmé Amidala gondolkodásmódjában következik be változás; vállalja ugyanis a titkos románcot és a házasságot a fiatal Jedi-lovaggal, még ha tisztában is van a dolog helytelenségével. Kettejük bontakozó szerelme is nélkülözhetetlen eleme a történetnek; az, hogy ez a románc létrejött, újfent Anakin gyengeségét bizonyítja, aki képtelen volt ellenállni a polgári élet delejes csábításának. Lucas Titaniccá változtatta örökbecsű űrmeséjét néhány jelenet erejéig; a szerelmi szál túlságosan giccsesre sikeredett, ami nagyrészt a külsőségekre vonatkozik (csókváltás a napfényes tóparton, beszélgetések a mezőn, stb.), Lucas sablonos kliséket ismételget, nem tudja egyediként bevinni filmjébe a szerelem motívumát.

Mint már utaltam rá, a szereplők ismét papírmasé-figurák, nincs egyetlen kiemelkedő karakter sem, akit a néző megszerethet. Lucas olyannyira alárendeli a színészi játékot a látványosságnak, a külcsínnek, a külsőségeknek, hogy a színészeknek valójában nincs is alkalmuk nagyot domborítani. Igaz ez Ewan McGregorra, aki szerepe szerint céltudatos nyomozóvá vedlik át, és néha Anakint okítgatja. Talán az

érzékelteti legjobban a szereplők, a színészi munka háttérbe szorítását, hogy az előző rész Yoda-bábja után itt már digitális formában teszi tiszteletét a kis termetű mester, mert ez így esztétikusabb. A prequel óriási gyengesége, hogy nem enged elég teret az aktoroknak, nem képes felépíteni olyan markáns jellemeket, mint az idős Obi-Wan Kenobié, Han Solóé volt akkoriban, ehelyett mindent digitalizál, és ez valahol megöli a művet. A főszereplő Hayden Christensennek ugyan ezúttal lett volna alkalma nagyot produkálni, de ő egyszerűen alkatilag nem alkalmas erre a szerepre - a szerephez egyáltalán nem idomuló külsejét is számtalan bírálat érte. Nem tudjuk komolyan venni, amikor arcvonásai eltorzulnak, szemöldökét összehúzza, mert egyszerűen nem képes olyan intergalaktikus figurák megjelenítésére, mint anno Harrison Ford Han Solóként. Christopher Lee viszont jól hozza az áttért, regenát Jedi-lovagot, Dooku grófot, akinek külleme és viselkedése a régi trilógia bölcs Obi-Wanját idézi. Sokkal emberibb és részletesebben kidolgozott főgonosz, mint a Baljós Árnyak tetovált, szarvakkal koronázott Darth Maulja. 

Ha ugyan a történet és a színészi alakítások nem is érdemelnek különösebb figyelmet, mindezt javarészt ellensúlyozza a látvány, amit kapunk abban a valamivel több mint két órában. Az ILM szakemberei kifogástalan munkát végeztek, Coruscant, Tatooine, és az új bolygók -a Geonosis, a Kamino stb. -teljes pompájukban ragyognak, a film ügyesen használja a számtalan trükköt. Ismét van néhány felejthetetlen akciójelenet. Amikor a fináléban összegyűlik kétszáz Jedi a Geonosis-i arénában, és egyszerre aktiválják a fénykardjaikat, akkor valószínűleg még a Baljós Árnyak után elpártolt rajongóknak is megdobbant a szívük. A sivatagi homokon dúló végső ütközet, a hamarosan megérkező klónosztagos egységek, az óriásivá duzzadó csata mindenképp A klónok támadása legjobban megírt jelenete. Ezt sajnos némiképp lerontja a hagyományos fénykardpárbaj, amely nemcsak rövid, de amikor Yoda ugrálni kezd Dooku körül bekapcsolt kardjával, az már a röhejesség határát súrolja - Lucas ezen a ponton visszarándult a gyerekek és a videójátékok rózsaszín világába, majd ismét visszabillen a valóságba.

A műnek csak félig-meddig sikerült egyenlíteni a számlát a Baljós Árnyak fiaskója után. Ugyan történetében már közelebb áll az eredeti és imádott epizódokhoz, de történetvezetése, karakterei még mindig a rajzfilmszerűséget, az egyszerűséget idézik. Lucas ismét nem rajzolta meg a karakterek pontos jellemét, újból a látvány, az esztétikum dominált, de A Sithek bosszúja valószínűleg már csak egy karnyújtásnyira lesz attól az álomtól, amit Lucas 1977-ben indított útjára. A premierig már csak néhány hét van hátra, reméljük, hogy az Erő ezúttal tényleg Lucas bácsival és kedvenceinkkel lesz!

 

kritikustomeg.org - Hannibal Lechter elemzése

Ha kedvet kaptál az elemzéshez, nyugodtan küld be nekem saját elkészített munkádat, és azt beteszem, erre az oldalra!
starwarsfilm@citromail.hu


 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.