Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

I. epizód - Baljós árnyak

2011.07.13

Star Wars I. - Baljós árnyak

Star Wars Episode I. - The Phantom Menace

színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi kalandfilm, 136 perc, 1999

rendező: George Lucas
forgatókönyvíró: George Lucas
operatőr: David Tattersall
díszlettervező: Peter Walpole
jelmeztervező: Trisha Biggar
producer: Rick McCallum
executive producer: George Lucas
látványtervező: Gavin Bocquet
vágó: Ben Burtt, Paul Martin Smith

szereplő(k):
Ewan McGregor (Obi-Wan Kenobi)
Liam Neeson (Qui-Gon Jinn)
Natalie Portman (Amidala királynő / Padmé)
Jake Lloyd (Anakin Skywalker)
Ian McDiarmid (Palpatine szenátor)
Samuel L. Jackson (Mace Windu)
Ahmed Best (Jar Jar Binks hangja)
Frank Oz (Yoda hangja)
Ray Park (Darth Maul)
Hugh Quarshie (Panaka kapitány)
Anthony Daniels (C-3PO hangja)

szinkronhang:
Anger Zsolt (Obi-Wan Kenobi magyar hangja)
Kovács István (Qui-Gon Jinn magyar hangja)
Zsigmond Tamara (Amidala királynő / Padmé magyar hangja)
Kováts Dániel (Anakin Skywalker magyar hangja)
Zelei Dániel (Anakin Skywalker magyar hangja)
Gruber Hugó (Palpatine szenátor magyar hangja)

Leírás:
Nyugtalanság uralkodik a Galaktikus Köztársaságban. A távoli csillagrendszerekbe irányuló kereskedelmi utak megadóztatásának tervét heves viták övezik. A kapzsi Kereskedelmi Szövetség felfegyverzett csatahajóival blokád alá veszi a parányi Naboo bolygót. A Főkancellár titokban útnak indít két Jedi lovagot, a béke és az igazság szerzőit, hogy oldják meg a konfliktust és védjék meg Amidala királynőt. Hamarosan azonban kényszerleszállást kell végrehajtaniuk a Tatooine-on, ahol találkoznak az ifjú Anakinnal, akiben túlárad az erő.
Amikor 1977-ben Lucas megalkotta a Star Warsot, nem gondolta, hogy ekkora sikere lesz. Egy egész generációt változtatott meg. Senki nem tudta és nem is fogja így befolyásolni az embereket, a mozit, a piacot, mint George bátyánk…

Elemzések:

…akit elhagyott az Erő? Sokan mondták ezt 1999-ben, a Star Wars prequel trilógiájának első részének bemutatóján. Csalódottan álltak fel a moziból és azt kérdezték: hol van az a régi Star Wars érzés, amit oly nagyszerűen megteremtett a semmiből George Lucas 1977-ben? Mit csinált az alatt a húsz év alatt? Valószínűleg kihagyta a Yodától vett órákat, mert a híres Jedi-mester igen gyenge filmet hozott össze. A csalódott rajongók Jar Jar fejét akarták, Darth Mault pedig tüskéivel együtt akarták kiszögezni a falra… George Lucas pedig csak nyugodtan ült az aranytrónján, hisz a Baljós árnyak közel 1000 millió dollárt hozott.

Aztán Lucas bácsi újra lehúzott egy bőrt, immáron másodszorra láthattuk a filmet a moziban. George Lucas most háromdimenziósan akarja lenyomni a torkunkon azt, ami egyszer már nem tetszett. Biztos abban, hogy a rajongók újra elmennek megnézni. Csak azért, mert Star Wars, vagy azért, mert talán a 3D megmentheti a filmet.

Én is azért mentem el, mert látni akartam az összes epizódot moziban, és mert azt gondoltam, hogy hát akármilyen gyenge, nekem el kell mennem. Hogy őszinte legyek, egyáltalán nem éreztem úgy, hogy hiába kidobott pénz volt, sőt, olyannyira tetszett, hogy az osztályzatomat is felemeltem négyesre.

A 3D konvertálásról mindig is rosszakat mondtak: egy kétdimenziós filmet képtelenség háromdimenzióssá tenni úgy, hogy az élvezetes legyen. George mester ezt ügyesen megcáfolta. A filmen persze érződik az, hogy ez kétdimenziósra volt készítve, de ennek ellenére remekül oldották meg háromdésítést. A háttér mindig háttér, bár ott nem mindig domborodnak ki az alakzatok. Az emberek arca is kicsit laposnak látszódik, Palpatine vaskos orra nem emelkedik ki a vászonból. Bár ezt nem tudták volna olyan ügyesen megcsinálni, mint egy eleve háromdés filmként készült, mint például a 3D-s filmek koronázatlan királya, az Avatar. De hogy ne csak a hibáit soroljam fel a 3D-s verziónak, hadd soroljak fel néhány olyan érvet mellette, amelyek földbe döngölik a film hátrányait. Hadd kezdjem egy ütős jelenettel, a tatooine-i fogatversennyel. A Ben Burt hangeffektjeivel és az Industrial Light & Magic készült kétdés verzió is sokat hozott magával 1999-ben, hisz a film technikailag kifogástalan… De a háromdimenziós ezt az élményt megkétszerezi és olyan remek kis filmet hoz ki az amúgy gyenge filmből, hogy még a pénztárcánkat is elégedetten rakjuk el. A fogatverseny egyszerűen tökéletes, az hatperces látvány- és akcióorgia filmtörténelem. Néztem volna még egy pár percig. Az űrt pedig úgy lehetett érezni, mintha mi is benne száguldottunk volna.

A film történetét ismerjük, elemeztük, kiveséztük. Mindenki tudja, hogy a Baljós árnyak a leggyengébb rész. De miért gyenge? Miért nem tudja azt a szintet hozni, mint a régi trilógia. Talán Jar Jar Binks Málna-díjas alakítása teszi ilyen szörnyűvé a filmet?

Én azt gondolom, hogy nem kell Darth Maul fapofájára, vagy Jar Jar idiotizmusára fogni a Baljós árnyak 3,27-es átlagát. Meg kell védenem Lucast, ugyanis rendkívül nehéz életben tartani egy ilyen monumentális űreposzt. Nehéz visszahozni egy húsz évvel ezelőtti emléket, érzést. De ugyanakkor Lucas sokat meditálhatott a filmen, talán ez is volt a baj. Lehet, hogy kicsit túlbonyolította azzal, hogy midi-chlorianokat ültetett a Jedik vérébe és talán túl ostobára sikeredtek a szereplők. Hiányzik egy nagyszájú űrfazon, aki gúnyos megjegyzéseket tesz mindenre, hiányzik a két robotnak az egymást érő kritizálásai. Még Artu is csöndben marad, nem hallhatjuk a sipítozásait, a kétségbeesett kiáltozásait. Az aranyember pedig kap két mondatot a filmben, még csak nem is panaszkodik semmin. Az egyetlen, bölcs, igazi szerepet kapó Jedi-mester pedig a csendes, de akaratos Qui-Gon Jinn, aki az öreg Obi-Wan Kenobit akarta helyettesíteni. (Még a nevük is hasonló.) Jar Jar Binks csak azért volt benne, hogy ne maradjon már ki a humor a filmből. Pedig igazán kimaradhatott volna, ha ez az ára. Már a mozgása irritáló, melyről lerí, hogy csak a cgi dolgozott. A beszéde talán ennél is irritálóbb – a maxi- és a csuda- előtagok használata temérdek mennyiségben. Egyedül talán Palpatine a régi, bár jóval épebb az arcbőre és sokkal több a haja. Amidala szenátornő talán nem ugyanolyan, mint Leia hercegnő, de szerintem az új trilógia egyik gyöngyszeme. Natalie Portman mindig is az ínyemre volt, talán itt kedveltem meg igazán.

Ez elég sok hiba, tudom. De én azt mondom, hogy egyáltalán örüljünk neki, hogy Lucast nem hagyta el az Erő olyannyira, hogy összehozzon egy 2,04-es átlagú folytatást és ennél rosszabb második és harmadik részt. Ő legalább javuló tendenciában van és reméljük, hogyha nekiáll a folytatásoknak, legalább egy olyan filmet összehoz, mint a Sith-ek bosszúja. Több veszett az Endornál…

65%


 

 

Nehéz volna leírni, milyen óriási várakozások előzték meg szerte a világon a Baljós árnyak bemutatását. Egy legenda újbóli életre keltése, a gyökerek feltárása, a mítosz megidézése, többmillió rajongó álmainak megvalósítása lebeghetett George Lucas szeme előtt: a '90-es évek végén arra készült, hogy hosszú idő után újra mozitörténelmet írjon. Páratlan, agresszív reklámkampány előzte meg a rég áhított film bemutatását, hírek szóltak a Star Wars galaxis elkötelezett rajongóiról, akik a Baljós árnyak előzeteseit újra meg újra megnézték a moziban, anélkül, hogy a filmeknek, melyek előtt vetítették akár csak a kezdésüket megvárták volna. A hatás nem is maradt el: bár a saga első epizódja korántsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ez a mozipénztárak bevételén egyátlalán nem látszott meg, a Baljós árnyak a nagy várakozásoknak köszönhetően világszerte 924 millió dollárt termelt, és ezzel még manapság is minden idők 5. legsikeresebb filmjének számít. A rajongók nagy része azonban nem volt lenyűgözve az eléjük tárt alkotástól, és szomorúan konstatálták: George Lucast elhagyta az erő.
A Baljós árnyak a Köztársaság hanyatlásának kezdeténél fog bele a klasszikus trilógia előeményeinek elmesélésébe. Ha sikerül szemet hunynunk afelett, hogy a galaxisformáló konfliktusok és háborók holmi bagatell adóproblémákból nőttek ki, egy egészen jól átgondolt történettel találjuk szembe magunkat: az első epizód sztorija mindenképpen sokkal inkább összeszedettebb benyomását kelti, mint például a Star Wars IV. - Egy új reményé (szegény farmergyerek megmenti a királynőt és legyőzi a rosszakat). Ezzel csak két probléma van:
1. Lucas nagy ívben tesz azokra, akik nem ismerik a klasszikus trilógiát (mindez persze minket, rajongókat a legkevésbé sem érdekel), ugyanis aki nincs tisztában Palpatine valódi kilétével, annak egyszerűen nem fog összeállni a kép, hogy tulajdonképpen mireföl is a Nabbo bolygó körüli blokád és a konfliktus kikényszerítése (ti. ezzek hatására választják meg a későbbi császárt a szenátus főkancellárává, itt indul el - ármánykodásainak köszönhetően - felfelé a ranglétrán)
2. A történet mint tudjuk nem minden, és a Baljós árnyak minden egyéb szempontból, messze, méghozzá fájdalmasan messze elmarad legendás elődeitől.
Az alapvető probléma a hangulattal adódik: az, amit a rajongók úgy hívnak: Star Wars-érzés, csak nyomokban lelhető fel a több mint kétórás játékidő alatt. A kezdeti percekben még minden rendben lévőnek tűnik, de az első erősen papírízű dialógus ("-Az áramló erőre figyelj, ifjú padawan! - Igen, mester.") elkezdi koptatni a nemes jedi lovagok látványa által érzett SW-hangulatot. Az itt még korántsem reménytelen helyzetet alapjaiban rengeti meg a filmtörténelem egyik legszánalmasabb figurájának, Jar Jar Binksnek a megjelenése, és bosszantóan makacs ragaszkodása a filmvásznon való jelenléthez egészen a mű végéig. Bár a McDonald's menük mellé adható játékfigurák és plüssállatkák korszaka már a Star Wars VI. - A jedi visszatér (a színvonalat szintén nem emelő) ewokjaival elkezdődött, azok legalább aranyosak, bájosak voltak, az első epizódnál azonban Lucas reménytelenül mellényúlt: Jar Jar az egyik jelenetben Tatooine utcáin belelép egy kupac szarba. Egy követkzőben az orra alá fingik egy hátasállat. Mindezekhez inkább nem fűznék hozzá semmit, a jelenetek úgyis magukért beszélnek. De ezzel természetesen még nincs vége, mert Jar Jarnak még a finálé egyik nagy csatajelenetében is csetlenie-botlania és szerencsétlenkednie kell, hangos és harsány röhögésre késztetve minden 4 éven aluli mozibarátot. (Ehelyütt a rajongók alighanem megváltoztatták véleményeket: Lucast mégsem hagyta el az Erő, csak áttért a Sötét Oldalra.) Szívesen írnám, hogy a lengedező fülű rajongószomorítóért kárpótol a többi karakter, de nem tehetem: Hiába a remek színészek, Liam Neeson nem tud mit kezdeni a rendkívül szürkére és jellegtelenre megírt Qui Gon mester szerepével, és Ewan McGregor is inkább csak a második epizódtól kezdve beszélhet arról, hogy a filmben volt SZEREPE. Natalie Portman bája valamennyire azért besugározza a vásznat (már amikor nem hat kiló smik alól kénytelen pislogni), de az Anakint alakító Jake Lloyd minden idők egyik legtehetségtelenebb gyermekszínészeként marad emlékezes, és az anyját játszó Pernilla August is ugyanazzal az arckifejezéssel örül, sír, bánkódik, aggódik és reménykedik. Kérdés persze, hogy a színészi alakítás mennyire volt lényeges a korábbi SW-filmekben. Ha az antitálentum Mark Hamillra gondolunk, akkor nyilvánvaló hogy semennyire - de azért egy Han Solo kaliberű karakter, és egy Harrison Ford kaliberű színész érezhetően hiányzik a filmből. Ami a gonoszt illeti, az alig beszélő, ördögi külsejű Darth Maul kellően hatásos figura, és kurta szerepe ellenére is emlékezetes marad - kár, hogy neki is fűbe kell harapnia az epizód végén.
Lehet, hogy apróság, de véleményem szerint a Star Wars-hangulat rombolásában szerepet játszik a midikloriánok kiagyalása és vászonra rémálmodása is. Néhány pofon közt szívesen megkérdezném Lucastól, hogy vajh’ miért is volt szükség a galaxist alkotó és irányító, meghatározhatatlan, megfejthetetlen misztikus Erőt valamiféle sejtekett alkotó részecskék működésére ledegradálni – az efféle húzásokkal pont a sztori hátterében húzodó, a Star Warsot naggyá tevő VARÁZSLAT vész el. Alapszabály, hogy sose pillantsunk a varázslat mögé, mert nyomban elvész az illúzió. Mint ahogy ebben az esetben is.
Látvány szempontjából azért persze a Baljós árnyak jelesre vizságázik, de ez ha jól meggondoljuk inkább alapelvárás, mint komoly erény. És persze ez a látványvilág a lehető legkevésbé sem kapcsolódik a klasszikus trilógiához, de azt senki nem is gondolhatta komolyan, hogy Lucas az ezredfordulón majd a 30 évvel korábbi technikai szint által engedélyezett színvonalhoz tér vissza. És tényleg nem: gyanítom, hogy a képkockánkénti pixelek száma még most, 6 év távlatából is előkelő helyet foglal el az all-time listán. Hogy ez jó, vagy rossz, mindenki döntse el maga, szerintem a látványvilágra nem lehet panasz. Az űrbeli és a víz alatti felvételek is lenyűgözőek, a pod-race is székbe szögezi a nézőt, de a film csúcspontja kétségkívül a finálé fénykardpárbaja: Darth Maul felbukkanásakor felcsendül John Williams felejthetetlen Dual of the Fates-e, a fantasztikus hősök nekiesnek a gonosznak, és a harcosok lélegzetelállító viadala alatt a rajongó végre elégedetten, ámuló vigyorral markolja széke karfáját: újra azt érzi, amit gyermekkorában, visszatért az igazi, hamisítatlan Star Wars-feeling. Igaz csak pár röpke perc erejéig, és azt is brutális kegyetlenséggel szakítják meg a be-bevágott nabooi csatában szerencsétlenkedő pixelszörny, Jar Jar kötélidegeket is játszva szaggató képsorai.
És mégis… Minden negatívuma ellenére a Baljós árnyak valamennyire azért szerethető, legalábbis egy elfogult rajongó számára mindenképpen:) A csaták látványosak, a történet alapvetően jól működik, és abszolút jóleső érzés viszontlátni régi ismerőseinket, Obi-Want, Yodát, R2D2-t, C-3PO-t és érdekes látni mindennek a kezdetét, Darth Vader gyermekkorát és Palpatine első lépéseit a korlátlan hatalom felé vezető fondorlatokkal teli úton. Az egyik apró, és szép jelenetben pedig Lucas már előrevetíti Amidala és Anakin szerelmét, mikoris a fiú minden előzmény nélkül, a gyermekek hirtelenségével, ártatlanságával és együgyűségével fordul a lányhoz: "Te angyal vagy?"
 

kritikustomeg.org - Olórin elemzése

_______________________________________________________________

Hamarosan, a világpremierrel egy időben -azaz május 19-én- hazánkban is látható lesz a Star Wars-mítosz utolsó epizódja, A Sithek bosszúja. Ebből az alkalomból elevenítjük most fel az előző két részt, amelyek a most debütáló utolsó darabbal összeforrva alkotják az úgynevezett prequel-trilógiát, amely a klasszikus epizódok előzményeit meséli el. Ebben a három fejezetben az ifjú Anakin Skywalker tanoncéveit követhetjük nyomon, azt a lelki és kronológiai folyamatot, melynek során a kivételes képességekkel bíró fiatalemberből Darth Vader válik. George Lucas tizenhat év kihagyás után 1999-ben folytatta nagyszabású űroperáját, hogy visszanyúljon a kezdetekbe, és a gyökerénél ragadja meg a gonoszt. A joggal megkérdőjelezett minőségű Baljós Árnyak nem aratott osztatlan kritikai sikert, azonban az elképesztő mennyiségű számítógépes trükk és a sosem látott látványvilág némileg képes kompenzálni ezt.

A történet szerint harminc évvel járunk a klasszikus trilógia előtt. A feje tetejére állt galaxisban a távoli kereskedelmi utakra kivetett adók tervét viták övezik. A Kereskedelmi Szövetség ellenőrzése alá vonja az apró, jelentéktelen Naboo bolygót, és annak fiatal királynőjét, Amidalát (Natalie Portman). Az eseményeket aggódva figyelő főkancellár megbíz két Jedi lovagot, Qui-Gonn Jinnt és tanítványát, Obi-Wan Kenobit (Liam Neeson, Ewan McGregor), hogy bírják tárgyalásra a szövetségieket. Miután a lovagok nem érik el céljukat, és menekülniük kell a bolygóról az ifjú királynővel és annak közvetlen kíséretével, a jelentéktelennek tűnő vita óriási méretűvé duzzad. A Jedik és a királynő a Tatooine peremvidékére vetődik, ahol Qui-Gonn Jinn felfedezi, hogy egy fiatal rabszolgafiú, Anakin Skywalker (Jake Lloyd) különösen érzékenyen reagál az Erőre. A tapasztalt Jedi mester gyanítja, hogy a kisfiú személyében jött el az a kiválasztott, aki egy ködbe veszett jövendölés szerint egyensúlyt teremt az Erőben, és elhatározza, Jedit nevel belőle. A fiatal Anakinnek döntenie kell, kövesse-e dédelgetett álmai útját a felbolydult galaxisban, miközben a Jedik évszázados ellenségei, a Sith-lovagok új erőre kapnak, és a Köztársaság megdöntésére törekednek. A vészterhes időkben legenda kovácsolódik...

A Baljós Árnyak sok (főleg negatív) kritikát kapott világszerte, persze a bevételei alapján mégis minden idők egyik legsikeresebb filmje. A Jedi visszatér óta felnőtt egy újabb nemzedék, és úgy tűnik, a két trilógia közötti időben egyáltalán nem csappant az érdeklődés az űropera iránt. Így eshetett meg, hogy Lucas bácsi az ezredfordulón ismét képes volt mindenkit odaültetni a mozi vetítővászna elé, és ismét tekintélyes összeggel gyarapíthatta eddig sem túl karcsú bankszámláját. Persze a pénzügyi siker egy dolog, az meg egy másik, hogy vajon a gyanútlan és jóhiszemű filmbarát -aki úgy gondolja, a pár száz forintjáért ősrégi Star Wars-feelinget kap, azaz galaktikus nosztalgiázásra indulhat- végül milyen gondolatokkal hagyja el a nézőteret. Ennek a filmnek ugyanis azt rótták fel legnagyobb hiányosságának -és ez is a legnagyobb gyöngesége- hogy a kultikus trilógia szellemiségének, hangulatának megidézésében elégtelenre vizsgázik. Lucas az egész koncepciót a fejhajtásra késztető, végletekig feltuningolt látványvilág, a minél több és gyönyörűbb speciális effektus köré építette, ezzel gyakorlatilag elvágva ezt a filmet az elődöktől, és felrúgva a hetvenes-nyolcvanas években lefektetett Star Wars-konvenciókat. A Baljós Árnyak ugyanis egyáltalán nem akar utalni a klasszikus fejezetekre- sem történetében, sem képeiben, sem szereplőiben, sem hangulatában. Kapunk egy a korábbi, ám időben később játszódó epizódoknál sokkal látványosabb igazi popcorn mozit villogó fényszablyákkal, monumentális űrcsatákkal, letaglózó helyszínekkel, bolygókkal, aminek semmi köze a régi részek szolidabb, egyszerűbb világához. Lucast nem foglalkoztatta ez a logikai tévedés, amit a klón háborúk hátrahagyott pusztításával akar magyarázni. Egyszerűen demonstrálni kívánta a századforduló digitális technikáját, mintha a klasszikus trilógiát ismerő rajongók megelégednének a monumentális fogatverseny, a végső fénykardpárbaj, és az űrben zajló csaták nyújtotta gyönyörrel. Így hát a film karakterei csupán elnagyoltak, vázlatszerűek, nem bírnak annyi jelentőséggel, mint az eredeti részekben, nincsenek igazán karizmatikus egyéniségek, így a néző nem tud azonosulni senkivel. A szereplők közül talán Qui-Gonn Jinn az egyetlen, aki valamiféle szimpátiát ébreszt bennünk, aki közelebb áll hozzánk, mint a többi halovány, papírízű figura. Az eredeti sorozat bölcs Jedi-lovagja, Obi-Wan Kenobi itt még elszánt, fiatal tanítvány, akit csupán meg-megélénkülő humora és a szája szegletében bujkáló kisfiús mosoly emlékeztet nyomokban az idősödő figurára, akit Sir Alec Guinness játszott. Az ügyeletes gonosz, Darth Maul egy jellegtelen, sablonos gonosz, aki egyszerűen semmiféle érzést nem kelt bennünk, olyan, mintha egy videójátékból tévedt volna elénk. A korábbi, népszerű droid-duó, R2-D2 és C-3PO itt méltánytalanul kis szereppel rendelkeznek, jóformán csak statiszták. Az elsőszámú humorforrás egyértelműen az idióta mozgáskultúrával megáldott, beszédhibás Jar-Jar Binks lett volna, akit talán még a célközönség -tudniillik a tíz-tizenkét éves gyerekek- is megutált. Az itt felsorakoztatott karakterekben egyszerűen nincs egy olyan megnyerő tulajdonság, ami egyedivé tehetné őket, mint például Han Solót, a nagyszájú és öntörvényű csempészt annak idején 1977-ben. Oly jellemző a film szellemiségére, gondolkodásmódjára, hogy tulajdonképpeni főhősének egy gyereket tesz meg. Jake Lloydról aligha hisszük el, hogy világmegváltó csodagyerek - még ha a film egy sor csodás esemény, többek közt a megnyert fogatverseny révén görcsösen bizonygatja is. Fiatal Anakinként inkább átlagos kisgyereknek látszik, gyakorlatilag a film nem támasztja alá erősebb érvekkel a rátermettségét - azt, hogy valóban ő lesz a kiválasztott. A történet legnagyobb hibája, hogy egyszerűen nem emlékeztet az eredeti sorozatra, így válik hiteltelenné, így lesznek sokan egy illúzióval szegényebbek.

Persze a látvány sok mindenért kárpótol, és a Star Wars - Baljós Árnyak rekordként is vonul be a történelembe több mint kétezer számítógépes trükkjével, ami akkoriban, 1999-ben óriási szó volt. Lucas maradéktalanul élt a kor nyújtotta technikai lehetőségekkel. Új bolygókat mutat meg, civilizációkat, építészeti stílusok, viseletek, nyelvezetek keverednek, de az egész valahogy sehol sincs a régi, puritán Tatooine-i sivataghoz vagy a Hoth jégvilágához képest. Néhány jelenet pedig -kiváltképp a Ben Hurból lopott verseny- egyszerűen nem éri el a kívánt hatást. Az viszont tagadhatatlan, hogy ebben az epizódban a legélvezetesebb és legizgalmasabb a végső, kötelező szokásos fénykardpárbaj - Maul, ahogy a kétélű, vörös pengét tartva táncol a körülötte zümmögő Jedik között, valóban emlékezetes filmtörténeti snitt.

Azért persze nem sikerült tökéletesen elrontani ezt az első részt. Természetesen vannak halovány utalások, összekötő elemek az eredeti részekkel kapcsolatosan, például viszontláthatunk olyan régi ismerőseket is, mint Yoda mester, vagy Jabba, a hutt. Viszont a film alapjában véve mind küllemében, mind felépítésében eltér a nagy elődöktől, így nagyon nehezen illeszkedik az összképbe, nehéz ezt és a többit egy történetbe képzelni, gondolatban összegyúrni, és azt mondani rá: No igen, ez tényleg EGY film. Lucas láthatóan egy újabb generáció igényeit szerette volna kielégíteni ezzel a darabbal. És persze azzal magyarázza a történet gyerekes egyszerűségét, hogy ez még az ártatlanság kora, amikor a Köztársaság épp csak rothadni kezd. És A klónok támadása már valóban egy lépéssel közelebb áll a klasszikus alapanyaghoz. Csakhogy Lucas ezt a közeledést túl messziről kezdte. Így sok száz rajongó szegényedett egy nagy illúzióval. Ő pedig természetesen ebből is hasznot húzott.

kritikustomeg.org - Hannibal Lecter elemzése

Ha kedvet kaptál az elemzéshez, nyugodtan küld be nekem saját elkészített munkádat, és azt beteszem, erre az oldalra!

starwarsfilm@citromail.hu

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.