Megérte várni rá

Számomra egyértelműen a Super 8 volt az idei nyár legjobban várt mozija. Sokak szemében ugye a Transformers 3., és most, J.J. Abrams filmjének megtekintése után minden eddiginél biztosabban érzem, mi az óriási különbség kettejük között. Michael Bay a semmit csomagolja díszpapírba és csillámmal szórja be azt, míg fiatal kollégája tökéletesen érzi a tartalom-forma egységének fontosságát, annak apró rezdüléseit. Pedig ne gondoljuk, hogy Fassbinderen meg Bergmanon szocializálódott, erről szó sincs. Amit csinál, az kőkemény mainstream, mondhatnám, a spielbergi intelligenciával és hatásvadászattal, ami egyszerűbben szólva vérprofizmust jelent.

Sokadik típusú találkozások

Spielberg ráhatása a produkcióra már hónapok óta téma a szaklapokban. Hivatalosan ugye producere a Super 8-nak, illetve egészen biztosan az, de ami ennél izgalmasabb, hogy a rendező konkrétan a nagy ikon munkáinak hatására látja a filmezést úgy, ahogy – legalább is sokszor ez hangzott el, kicsit talán felületesen. Szerencsére láttam egy interjút Abramsszal, ahol elmondta, Spielberg filmjei csak "többek között" voltak őrá közvetlen hatással, majd felsorolt még néhány alkotót és filmcímet, amelyek legalább ugyanannyira. Nem is kell olyan nagyon vájtszeműnek lennünk, hogy ezeket észrevegyük. A gyereksereg esete a természetfelettivel egyértelműen az E.T. utánérzete, ahogy az életre kelt elektronikus eszközök pedig a Harmadik típusú találkozásokat idézik, ezek például ugye Spielberg-konkrétumok. A kisvárost megszálló ismeretlen lény már erősen Carpenter, ahogy sokszor a feszültségkeltéshez használt módszerei is. A Super 8-ban az ominózus rejtélyről nagyon lassan, nagyon fokozatosan és mondjuk ki, elég sokára hull le a lepel. És hogy addig egy percig sem unatkozunk, mert egyszerűen addig is mesél másról, vagy látszólag másról, az egy olyan húzás, amivel talán sokan tisztában vannak, csak épp sem kockázati kedvük, sem türelmük, de talán egyszerűen tehetségük sincs hozzá, hogy meg is valósítsák

 

super-8_62.jpg

 

Ki emlékszik '78-ra?

Visszatérve az őt ért hatásokhoz, a fentiek mellett arcátlanul felhasznál olyan réges-régi paneleket, mint a kormányerők titkos összeesküvése (később az egész X-akták erre épült), egészen az olyan apróságokig, mint a csini nővér, akit szülei nem akarnak elengedni a buliba. Viszont semmihez nem nyúl öncélúan, kisebb vagy nagyobb mértékben, de mindez megtalálja funkcióját a dramaturgiában. A szóban forgó kor, a walkman és a benne forgó Blondie-kazetták évtizedének viszonyait pedig vidám kiszólásai húzzák alá; például amikor a fényképésznél az eladó kiröhögi a srácokat, amiért azok másnapra már látni akarják az előhívott filmjüket. "Ilyen rövid időre senki nem vállal." Pedig ezt a mozit látni fogja egy olyan korosztály is, amely számára ez utóbbiakból semmi poén nem fog ülni, hiszen ők már a mobiljukkal kamerázták Angelina Jolie-t nyolckerben. Egy-egy névválasztást (vagy egy posztert a falon) pedig egészen úgy alkalmaz, mint Tarantino, amikor az ilyen egyszerű utalások szintjén emeli be valamilyen régi kedvencét.

És ez kérem, tényleg művészet, ilyet nem lehet csak beledobálni egy forgatókönyvíró szoftverbe, majd felbérelni egy stadionnyi CGI-ost és szponzorszerződést kötni a Burger Kinggel. Bizonyosan komolytalanná tenném ezt a cikket, ha eredetinek nevezném a Super 8-at, pedig általában az eredetiséget keressük az alkotókban. Ehelyett inkább csak azt mondom, hogy aprólékosan kidolgozott, precízen működő, zseniális.

Kinek ajánljuk?
- Sci-fi rajongóknak.
- Akik kíváncsiak Spielberg egy lehetséges örökösére.
- Michael Bay-nek.

Kinek nem?
- Akinek teljesen kimaradtak a klasszikus sci-fik.
- Aki szerinte ez csak kamu-posztmodernkedés.
- Akit idegesítenek a rohangáló-nyivákoló gyerekszereplők.

10/10