Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Vérfagyasztó kacaj Gotham mélyéről - A sötét lovag

tdk06_1600x1200.jpg

A sötét lovag

The Dark Knight

színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 152 perc, 2008 http://media.port.hu/page_elements/nmhh_akk/16_age_icon.png
Dolby Digital

rendező: Christopher Nolan
forgatókönyvíró: Christopher Nolan, David S. Goyer, Jonathan Nolan, Bob Kane
zeneszerző: James Newton Howard, Hans Zimmer
operatőr: Wally Pfister
jelmeztervező: Lindy Hemming
producer: Christopher Nolan, Charles Roven, Emma Thomas
látványtervező: Nathan Crowley
vágó: Lee Smith
hang: Richard King
make up: Conor O'Sullivan

szereplő(k):
Christian Bale (Bruce Wayne/Batman)
Heath Ledger (Joker)
Aaron Eckhart (Harvey Dent)
Gary Oldman (James Gordon)
Michael Caine (Alfred Pennyworth)
Morgan Freeman (Lucius Fox)
Maggie Gyllenhaal (Rachel Dawes)
Eric Roberts (Salvatore Maroni)
Cillian Murphy (Dr. Jonathan Crane)
Anthony Michael Hall (Mike Engel)

 

 

thedarkknight21280.jpg

 

IMDb 8.9

PORT.hu 8.9

RottenTomatoes 94% | 96%

Kritikus Tömeg 4.33

Androméda SFP 85%

Leírás:

A bűn elleni harc sosem ér véget. A tét egyre nő. A kockázat egyre nagyobb. És néha egy-egy pillanatra úgy tűnhet: azok, akik az igazságot szolgálják, egyszer elérhetik céljukat. Batman (Christian Bale) valamint két társa, egy rendőr (Gary Oldman) és egy ügyész (Aaron Eckhart) mindent elkövet, hogy megtisztítsa Gotham City utcáit a banditáktól. Már kezdik azt hinni, önként vállalt feladatukat siker koronázhatja, amikor megjelenik a bűnözők között valaki, aki minden elődjénél ravaszabb és veszélyesebb. Úgy hívják: Joker (Heath Ledger). A városban ettől kezdve a félelem az úr: elszabadul a korlátlan, értelmetlen, kivédhetetlennek tűnő gonoszság.

 

darkknightatlf.jpg

Elemzés:

 

Higgyétek el, ezúttal igencsak hálátlan feladat éri az elemzőt, akinek – mint mindenkinek – baltával vágott véleménye van A sötét lovagról. Ugyanis számomra a Batman-filmfolyamban továbbra is Tim Burton 1989-es (a döcögõs képregényipart is friss légáramlattal teletöltõ) klasszikusa jelenti a mérföldkövet, a viszonyítási pontot és a megbillenthetetlen tökélyt – ugyanazon jelzõket, melyekkel a mozinézõk sokmillió tagot számláló rajongótábora díszítette fel Christopher Nolan mûvét.

Persze megalapozott az ítészek és a mozibajárók egyöntetû lelkesedése, hiszen az utóbbi évek áradatából még nem halászhattunk ki A sötét lovaghoz hasonlóan tudatos, gördülékeny hatásmechanizmusú bûnügyi hõseposzt. Ez egyrészt részemrõl is elõzékeny dicséret (nem véletlenül emlegetik a Szemtõl szembent és a Hetediket összehasonlításra érdemesként), másrészt viszont úgy tûnik, a konzervatív képregény-adaptációk korszakától ideje érzékeny búcsút vennünk. Nolan ugyanis „túlzásba viszi a tökéletességet”: már nem küldetésközpontú sorsrelevációt, személyes töltetû hõskrónikát látunk. Nyersrealista, neurotikus krimi-kreatúrára cserélõdött ez, telis-tele pszichológiai maximalizmussal elõállított karakterekkel (még a lelkek „hajszálerei” is átütnének ezen a szereplõábrázolási módozaton, ha lennének ilyenek), lüktetõ testi-lelki brutalitással, és olyan, szinte már valóban kilátástalan pszichothrillerekbe illõ anarchista válsághangulattal, amelyhez képest a bibliai özönvíz vihar a biliben.

Persze részben a Batman-comics drasztikus, szemet és megszokást nem kímélõ szemléletfrissítése viharzott át a nagyvászonra, mégis: az egész inkább egy intelligens, komplex nyomozástörténet, annak viszont egyszerûen pokoli szórakoztató.

 

the-dark-knight1.jpg

 


A szüzsé alapvetése – a Joker (Heath Ledger) által elõidézett földi pokol ellen szervezett, szinte városméretû offenzíva – ismét egyszerû, egyetlen szólam. A rendezõ mégis hagyja beszivárogni a Mementóból és az Álmatlanságból ismerõs depresszív világnézetét, és a képregényesen szimpla nyersanyagnak pszichotikus hangulati keretet ad, mint már mondottam volt. Nemcsak az atmoszférateremtés jelent nagyléptékû elõrehaladást a Batman – Kezdõdik! megvalósításához képest, hanem a jóval bonyolultabb történetkezelés is. A könnyedebb vonalvezetésû Kezdõdik! után ezúttal kifejezetten nyakatekert cselekménybonyolítást és a mellékmomentumok egész hálózatát kapjuk a nyakunkba. Tátott szemmel, a pattogatott kukoricás dobozt önkéntelenül is az elõttünk ülõ fejére húzva préselõdünk egyre mélyebbre a székünkben.

Ez mind szép és jó lenne, ha tényleg egy nagyszabású zsarutörténetet látnánk, de A sötét lovag minden bosszantóan új attribútuma ellenére mégiscsak Batman-mozi, ha nem is látszik annak, ezért e hattagú filmcsalád szerves összetevõjeként kell értékelnünk, baltánk éle alá hajtanunk. A legfõbb „batmani” hibák egyike, hogy Bruce Wayne/Batman izgalmas monodrámájának hûlt helye. Nolan ugyanis forradalmi módon osztja el a hangsúlyokat a markáns, egymást szinte leszorító fõszereplõk között, és hõsünk ténykedése szinte lemorzsolódik a feszes dramaturgiai fõfonalról Joker, Harvey Dent ügyész (Aaron Eckhart) és Gordon felügyelõ (Gary Oldman) „javára”. Ezzel tehát még egy megkövesedett elbeszélésmódot is sikerül kissé felelõtlenül felrúgni, hogy azután a szintén meglepõ fordulatokkal szolgáló Wayne-Dent-Rachel (Maggie Gyllenhaal) szerelmi háromszög végfejleménye tovább döngölje a meredek ívû filmet a durva, vérrel öntözött hiperrealitás termékeny táptalajába.

 

wz_heath_ledger_the_dark_knight_batman_t4t3yht58.jpg

 

Nos, a történet komplexitását már megbeszéltük, a különleges dramaturgiai megoldásokról, az újszerû hangsúlyelosztásról is volt szó. Mindezen részterületek végül is úgy tûnik, rácáfolnak arra, hogy mi valóban egy Batman-mozit ücsörgünk végig. Szintén ez irányba hatnak a meghökkentõen kimunkált karakterek: Bruce Wayne igazi sötét angyal lett, az elsõ rész felnõtté válással kapcsolatos, útkereséses problémahalmazaihoz képest most apokalipszis játszódik le benne, hiszen a veszteségek filmjérõl beszélünk, a Batman-mozi „Birodalom visszavágjáról.” Christian Bale ehhez mérten letisztult és igen szenzitív alakításal lep meg bennünket, nem úgy, mint a Dentet kissé súlytalanul és monoton közönnyel alakító Aaron Eckhart. Ennek is köszönhetõen – na meg a Jokerre fókuszáló forgatókönyvnek – Kétarc tragédiája és ámokfutása megijesztésünkhöz kevés, mint erdõtûzhöz a vízipisztoly. Dent szenvedéstörténete ugyan elég precízen fel van vezetve, de Nolannek arra nincs ideje, hogy bosszúhadjáratát megfelelõen kidolgozza, így suta, felszínes megtorló-hadmûveletbe, és egy megrázó, hatásos, de kurta végjátékba torkollik ez az ígéretes mellékkarakter. Gary Oldman Gordonja viszont nem okoz csalódást: a jól ismert figura és a színészi közremûködés egyaránt kifogástalan és érzékletes. Mellette természetesen az Alfredként, illetve Lucius Foxként az idõsebb generációt híven képviselõ Michael Caine és Morgan Freeman sem hazudtolja meg magát nyúlfarknyi epizódja ellenére, nem úgy, mint Maggie Gyllenhaal, akire ráférne még néhány év színiiskolai alapozás. Bár Batman, Dent és Gordon tarka szövetsége izgalmas hármasfogatot eredményez, a három fõszereplõ monodrámáinak, személyközi kapcsolatainak vonaglása, lüktetõ cserélõdése fontos élményforrás, mégis Heath Ledger Jokere az, aki miatt igazán érdemes emlékeznünk erre a filmre. Joker itt anarchista mészáros, öntörvényû kéjhajhász, abszolútum, újragyökereztetett õsgonosz, tudatosan és szervezetten romboló monstrum – fújom itt kívülrõl a nemzetközi szaksajtó bebiflázott definícióit, amelyeket természetesen el lehet fogadni kõbe vésett igazságként, és nagyrészt igazak, de ez a karakter emellett nem túl eredeti. Kinézetre Brandon Lee-t idézi A hollóból, intellektusával pedig a filmtörténet legemlékezetesebb sorozatgyilkosait. Persze ennek ellenére Heath Ledger fantasztikus, az önkínzásig õszinte szerepalakítása, a hátborzongató jellemvonások és az õrült mészárosból áradó maszkulin brutalitás torkon ragadja a nézõt, nincs mese. Mégis, Jack Nicholson Jokeréhez semmi sem férkõzhet. Az a sokkal bohémebb, mindazonáltal sokkal képregényesebb és egyedibb szereplõ, az „antik” Batman absztrahált, fantáziadúsabb mikroklímájának fogaskereke volt. Kár, hogy ma már Jokert is realisztikus bûnözõként kell viszontlátnunk, õ is a „Hannibal Lecter-effektus” mozis közhelygyûjteményébe tagozódik. A kétféle szerepértelmezési módozat közötti esszenciális, stílusbeli különbség is nagyon jól rávilágít arra, mit hiányolok én A sötét lovagból: az elvont, invenciózus körítést, az egyedibb hangulatfestést, a képlékeny mikroklíma artisztikusabb, egyszersmind fikciógazdag megragadását.

Természetesen az akciójelenetek kedveznek a szemnek, sokkal kimunkáltabbak és koreografáltabbak, mint a Kezdõdik! esetében, és az operatõr sem rángatja a kamerát, mint a veszett kandúr (már azt hinné az ember, maga Lars von Trier hátrált most ki a projektbõl), és a zenei aláfestésre sem lehet panasz. De összességében: Nolan akármily mohón vájhatja fogait a húsbavágó, tényfeltáró, szociológiailag is autentikus világnézeti-individuális eszközkészletébe: valóságmitizált ketrecvilága csak a földhözragadt krimik és heroikus visszhangoktól megpucolt bûnügyi klasszisok koordinátarendszerében értelmezhetõ. A film azért bevégzi munkáját: felkavaró képi intenzitása, összetett karakterkezelése, elegánsan sikló színészi alakításai és riasztó hangulata megrázza a nézõt. De csak egy pillanatra. Egy pillanatra engem is. Viszont szaladok tovább, lobog mögöttem fekete köpenyem, és alig várom, hogy újra hallhassam: „Táncoltál már valaha az ördöggel sápadt holdfénynél, kölyök?”

75%

 

the_dark_knight_poster.jpg

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.