Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Két világ találkozása - Mielőtt felkel a Nap

before-sunrise-perse-rock.jpg

Mielőtt felkel a Nap

színes, magyarul beszélő, amerikai-osztrák-svájci romantikus dráma, 105 perc, 1995   (12)

rendező: Richard Linklater
forgatókönyvíró: Richard Linklater, Kim Krizan
operatőr: Lee Daniel
zene: Fred Frith
látványtervező: Florian Reichmann
vágó: Sandra Adair

szereplő(k):
Ethan Hawke (Jesse)
Julie Delpy (Celine)
Hanno Pöschl (Férj a vonaton)
Harald Waiglein (Gitáros)

IMDb 8.0

PORT.hu 8.6

RottenTomatoes 100% 91%

Kritikus Tömeg 4.27

Androméda SFP 100%

before_sunrise__1995_-fanart.jpg

Leírás:

Jesse (Ethan Hawke), az amerikai srác, és Celine (Julie Delpy), a francia végzős diáklány a Budapestről Bécsbe tartó vonaton ismerkednek össze. A két fiatal kellemesen elbeszélget az út során, melynek következtében a fiú arra kéri a lányt, tartson vele a bécsi éjszakában. Celine belemegy a dologba és a két fiatal együtt tölti azt a néhány órát, amely a reggelig még hátravan. Kapcsolatuk végül elsöprő szerelemben teljesedik ki, csakhogy napkeltekor el kell válniuk.

inkrlq_large.png

Elemzés:

Kritikus Tömeg - Olórin elemzése

Manapság, vagy mondjuk úgy, az utóbbi 10-15 évben kevesen tudják úgy űzni a romantikus filmek műfaját, hogy a férfi és a nő közti kapcsolat ábrázolása ne fulladjon gyászos kudarcba. Ennek a kudarcnak ráadásul rengeteg oka lehet, kezdve a tinifilmek felé hajló ízléstelen poénkodástól a sablonok lelketlen, ötlettelen egymásra hajigálásán át a történet tömény giccsbe és cukormázba fojtásáig. 1995-ben Richard Linklater elkészítette a Mielőtt felkel a Nap című filmet, mely egyike lett azon kevés romantikus moziknak, amik képesek a témát sallangok és az említett hibák nélkül megközelíteni.
Pedig a mű a lehető legegyszerűbb történettel rendelkezik, amit csak papírra lehet vetni, de mint tudjuk a film ereje nem az alapötletben, hanem a kivitelezésben rejlik. Az pedig hibátlan és tökéletes. Az amerikai Jesse és a francia Celine a Budapestről Bécsbe tartó vonaton ismerkednek meg. A két fiatal kellemesen elbeszélget az út során, minek következményeként a fiú arra kéri a lányt, hogy tartson vele a bécsi éjszakában: Jesse-nek reggel indul a gépe Amerikába, addig is nincs pénze szállodára, így azt tervezi, hogy napfelkeltéig végigbarangolja a várost. Celine belemegy a dologba, és a két fiatal együtt tölti azt a néhány órát, ami a reggelig hátra van. Addig is sétálnak és beszélgetnek. Teljesen természetes, hétköznapi témákról. Családról, párkapcsolatokról, Európáról, mindarról, ami az adott szituációban két fiatal közt felmerülhet. Egy olyan romantikus filmmel állunk szemben, amiben nincs céltalan poénkodás (ez persze nem jelenti azt, hogy nélkülözi a finom, visszafogott humort), nincs kutya, nincs nagydumás haver, sem szigorú, maradi apa, Linklater egyszerűen bemutatja, hogy mi történik, ha egy fiú és egy lány találkozik, és pár óra leforgása alatt egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Filmje pont ettől lesz tökéletesen átélhető és emberközeli bárki számára, aki nagyon helyesen úgy dönt, hogy rászánja a 100 perces játékidőt, és átadja magát a megismételhetetlen élmények.
Megismételhetetlen, mert Linklatert nem érdeklik a külsőségek, nem foglalkozik a romantikus filmek jól bevált és túlhasznált kliséivel, a kulcsszóó az egyszerűség. Nem szépít, nem ideologizál, nem túloz, nem vonja be édeskés cukormázzal a két főszereplő kapcsolatát, kedves, romantikus bájjal veszi le lábáról a nézőket. Ebben Ethan Hawke és Julie Delpy vannak segítségére, akik hibátlan játékukkal igazi életet lehelnek a hétköznapi karakterekbe. A két színész minden megmozdulása, minden rezdülése, minden egyes hangsúlya tökéletesen a helyén van, pedig nem ritka, hogy a rendező hosszú perceken át tartó jeleneteket vesz fel velük vágás nélkül. Hawke és Delpy nagyszerű játéka beragyogja a filmet, előbbi szimpatikusan tökéletlen a sármos, egyszerű amerikai srác szerepében, utóbbi a kislányos báj és a magabiztos határozottság igéző keveréke.
Linklaternek 100 perce, a Mielőtt felkel a Nap története szerint egy éjszakája van rá, hogy olyan közel hozza egymáshoz a két szereplőt, hogy a filmvégi búcsút elviselhetetlenné tegye mind számukra, mind a nézők számára. Gyorsan, de fokozatosan építi fel a kapcsolatot a két fiatal között, teszi mindezt felejthetetlenül szép és ötletes jelenetekkel. Mindig emlékezni fogok arra, ahogy Celine és Jesse a lemezboltban zenét hallgatva perceken át némán állnak, és lopva figyelik a másikat, majd amikor az észreveszi ezt, szégyenlősen mosolyogva elkapják tekintetüket. Nincs ember a Földön, aki ne lett volna már ilyen szituációban, és nem tudná pillanatok alatt átérezni a szituáció kedvesen esetlen romantikáját. Ha eddig nem, ezután egészen biztos, hogy mindenki szívébe zárja a két szimpatikus főszereplőt.

picture-171.png


Linklater az első csók elcsattanását is nagyszerűen oldja meg. Talán ez az egyetlen jelenet a filmben, ahol közelít valamelyest a szokásos romantikus mozik stílusához, és kliséihez: óriáskerék és naplemente, de a rendező még ezt is képes a maga hasznára fordítani, és remekül oldja meg a pár egymásra találását. Jesse megmosolyogtató sutasággal közelíti meg a lányt, aki ráadásul egy későbbi jelenetben, ahol a fiú a romantika hamisságáról beszél, játékosan gúnyt űz esetlen közeledési kísérletéből Mindez annyira természetes és valószerű, hogy a néző azon veszi észre magát, hogy elégedetten és bárgyún mosolyogva adja át magát a film nagyszerű hangulatának.
Hogy a kép teljes legyen, Linklater egy torokszorítóan szép és szomorú befejezést tár elénk. Jesse repülője reggel indul az Államokba, Celine pedig folytatja útját vissza, Párizs felé. Búcsújuk nehéz és keserű, tudják, valószínűleg sohasem látják egymást viszont, már csak azért sem, mert az éjszaka során pontosan ebben egyeztek meg: a reggellel vége, s ezt mindketten elfogadták. Mégis, amikor a fiú kikíséri a lányt a pályaudvarra, és sután, esetlenül, az eldöntött, de nem akart végső búcsú pillanatában kiszáradt torokkal állnak egymással szemben, a néző a székéből felpattanva üvölt, és szurkol, és reménykedik, és izgul, és feszeng, és bíztatja őket: Ne legyen így vége! Bármit, csak ezt ne! Linklater pedig megadja magát. A két fiatal megegyezik, hogy bár nem cserélnek címet és telefonszámot (mert a távkapcsolat efféle fenntartásának kísérlete eleve kudarcra van ítélve), viszont fél év múlva ugyanitt újra találkoznak majd. A szomorú elválás érzésébe tehát a nagybetűs REMÉNY keveredik, a néző pedig ekkorra már óhatatlanul is olyan romantikus hangulatba került, hogy biztos benne, Celine-nek és Jesse-nek esélye sincs, hogy ne jöjjenek össze 6 hónap múlva. (Pedig van, de erről már a remek 2004-es folytatás, a Before Sunset regél.)
Miután a friss szerelmesek elválnak, a magányosan bandukoló kamera a reggeli napfényben bejárja azokat a helyeket, ahol Cline és Jesse megfordult az éjjel, ezzel is éreztetve az elválásuk után támadt hatalmas, tátongó ürességet, mely szinte kézzel tapintható a néző számára. Ez a néző pedig a záró képeket elnézve hatalmas katarzist él át, ezzel tetőződik be ennek a zseniális romantikus filmnek a csodálatos hangulata és ritkán tapasztalt hatásossága. Kötelező darab mindenki, és korántsem csak a műfaj kedvelői számára.

before-sunrise-poster.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.