Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Ha a ház szellemei felébrednek... - Ragyogás

2011.10.27

Ragyogás

The Shining 

színes, feliratos, angol-amerikai horror, 115 perc, 1980, 18 éven felülieknek ajánlott!

the-shining-original.jpgrendező: Stanley Kubrick
író: Stephen King
forgatókönyvíró: Diane Johnson, Stanley Kubrick
zeneszerző: Wendy Carlos, Rachel Elkind
operatőr: John Alcott
zene: Bartók Béla, Ligeti György, Krzysztof Penderecki
vágó: Ray Lovejoy

szereplő(k):
Jack Nicholson (Jack Torrance)
Shelley Duvall (Winifred Torrance)
Danny Lloyd (Danny Torrance)
Scatman Crothers (Dick Hallorann)
Philip Stone (Delbert Grady)
Joe Turkel (Lloyd)
Tony Burton (Larry Durkin)

 

 

Gondolj a legfélelmetesebb terrorra, ami csak érhet! Egy földönkívüli szörny támadása? Egy végzetes kór? Vagy a rettegés attól, hogy olyasvalaki fenyegeti az életed, akiről azt hitted, ő lesz, aki megvéd és szeret, ha bajba kerülsz, a családod egyik tagja!

Kubrick hátborzongatóan izgalmas remekművében - amelyet a Newsweek kritikusa az első epikus horrorfilmnek nevezett - az ember ezen utóbbi, mindenkiben mélyen megbúvó félelme jelenik meg. A Stephen King azonos című regénye alapján készült mesterműben Jack Nicholson élete egyik legjobb alakítását nyújtja, mint Jack Torrace, aki a családjával a téli holtszezon idejére egy, a világtól elzárt kísérteties hotelba költözik gondnoknak. Ha az évszázados falak mesélni tudnának, hátborzongató történetek tucatjai kerülnének a felszínre. Úgy tűnik, hogy Jack kisfia előtt nincsenek is titkai a háznak, mert látja a fürdőkádba fulladt nőt, az elegáns lakosztályban kivégzett férfit és az összes holt lelket, amelyek nem találnak nyugalmat. De lehet, hogy mindezek a rémképek csupán jeleznek valamit. A Jack agyát elborító őrületet, a folyamatot, amelynek hatására a szerető apa vérszomjas, gyilkos indulatokkal teli szörnyeteggé válik.

jack-nicholson.jpg

A klasszikusok egész soráért (Spartacus, 2001. Űrodüsszeia, Dr. Strangelove, Mechanikus narancs) felelős Stanley Kubrick hatalmas fába vágta a fejszéjét, amikor forgatni kezdte a Ragyogást, Stephen King talán legnagyobb sikerregényének filmes átiratát. A kész művet King több helyen elmarasztalta: azzal vádolta Kubrickot, hogy túl sok változtatást eszközölt az eredetihez képest, hogy saját szájíze szerint lefarigcsált az eredeti történetből, hozzátett saját ötleteiből, ezzel kiszorítva a filmváltozatból a regény lényegi elemeit. (’97-ben elkészíttetett egy az ő álláspontján alapuló, televízióra szánt verziót – mondhatom, az eredetinek a sáros lábnyomát sem csókolhatja.) 
Akármit is mondhatnak a regényhez végtelenül lojális, a film módosításaitól idegenkedő rajongók, vagy maga King, Kubrick műve a feledhetetlen, örökké fennmaradó klasszikusok táborába sorolható.
Jack Torrance (Jack Nicholson) alkotói válsággal küszködő író, aki elvállal egy gondnoki állást a telente mindig az ürességtől kongó, a Sziklás-hegységben fekvő Szépkilátás szállodában, feleségével (Shelley Duvall) és kisfiával (Danny Lloyd), abban a reményben, hogy az elszigeteltség, a vonzó táj majd meghozza az ihletet. Amikor már csak hárman maradnak a helyen, különös dolgok történnek: kiderül, hogy szellemek járnak a hotelban, és Jack furcsán kezd viselkedni, megtébolyodva, fejszével indul, hogy kiirtsa családját…
Kubrick célja nem az volt, hogy King írott sorait betűről-betűre visszaadja, hanem hogy egy remek táptalajba kapaszkodva (ám azt formálva) a saját formabontó ötleteit megvalósítva, egyéni stíluseszközeivel, forradalmi gondolataival példa nélküli horrorfilmet készítsen, némileg ennek javára ledegradálva, erősen háttérbe szorítva a regényt. A nagy vállalkozást dicséretesen teljesítette is: félretehetjük az eredeti írást, akkor is (sőt, mondhatnám, kimondottan akkor) maradéktalanul élvezni fogjuk a Ragyogást, ha egy sort sem olvastunk King művéből. A film egyik legfontosabb és leglátványosabb erénye a sosem tapasztalt képi világ: Kubrickék kamerája már akkor elkápráztat, amikor láttatja velünk a Sziklás-hegység fenyvesekkel tűzdelt hegygerinceit, amikor játszi könnyedséggel száguld, vágtat a lélegzetelállítóan hatalmas és gyönyörű tájon. Kevés olyan nyitójelenet van, ami így foglyul ejti a nézőt, és gyakorlatilag megelőlegezi az egész alkotás sajátos vizuális megoldásait. Érdekes megfigyelni a színek szerepét: Kubrick nem szívesen használ sötét tónusokat, tulajdonképpen végig a kivilágított szálloda szűk folyosóin, vagy épp észveszejtően tágas csarnokain bolyongunk, sehol egy koromfekete zug, sehol egy éjszakai jelenet, ezzel tehát a hasonszőrű horror egyik elhanyagolhatatlan kísérőjelenségére hányt fittyet. Megmutatta, hogy minderre semmi szükség: az igazi borzongatás nem ott kezdődik, hogy furfangos módon leoltjuk a villanyt, nehogy meglássuk a sötétben masírozó gyilkost. Épp ellenkezőleg: világosban legalább olyan hatásosan működik a dolog. Minderre rásegít a jelenetekre elemi erővel rátelepedő, rendkívül fajsúlyos zenei aláfestés: a klasszikusokat idéző hangszerelés, a néhol meglepetésszerűen felerősödő, néhány rázós jelenetnél csendesedő zene meghatványozza és élteti azt a pánikhangulatot, ami akarva-akaratlanul is úrrá lesz a történet borzadályaiba egyre jobban alámerülő nézőn.
A recept egy másik elmaradhatatlan összetevője, mégpedig az erőszak is háttérbe szorult. A Ragyogásból teljességgel hiányoznak az esztelen mészárlások, az öncélú naturalizmusba forduló, vérben úszó öldöklések; mindezekből épp annyi jelenik meg, amennyi szükségeltetik. Az egyetlen nyers képsor a hotelbe gyanútlanul bemerészkedő Hallorann lemészárlása, de ha már itt vagyunk, én sokkal vészjóslóbbnak tartom azt a többször is ismétlődő, látomásszerű képet, amelyben vértenger hullámai söpörnek végig a szálloda egy csarnokán. A vizuális és auditív remeklést harmadikként egészíti ki a színészi játék. Jack Nicholson élete egyik leghatásosabb és legjellemzőbb szerepében ördögibb, kifejezőbb és sokkolóbb összhatást ér el, mint valaha bármikor. Félelmetes szemöldökráncigálása, sátáni vigyora, élénk arcjátéka szinte elüldöz a képernyő elől: Torrance őrjöngéseit olyan életszerűen tolmácsolta, hogy azt hitték, ő maga is becsavarodott. De hát ezek a kényelmetlen szituációk igazolják az adott színész nagyságát: ha már a kívülállók is azonosnak tekintik az eljátszott figurával. Shelley Duvall pedig szintén nagy átéléssel hozza a kétségbeesett, megrémített családanyát: a homlokán végigfutó ráncok, a tágra nyílt szemei, a megnyúlt arcán végigfutó borzongás, és főként iszonyatos sikolyai hozzájárulnak a figura hitelességéhez. Danny Lloyd nagyszerűsége is szót érdemel, annak ellenére, hogy csupán gyerekszínész.

 

6ykkcie.jpg


Stanley Kubrick ezzel megalkotta a minden szempontból tökéletes horrort, amely bátran ellentmond a műfaj unalomig ismételt, kötelező kliséinek, saját korszakot nyit, filmtörténelmet ír, leleményességével, talpraesettségével, hatásos zenéjével és képi világával meghódít. Az a jelenet pedig még hosszú-hosszú évekig él majd a köztudatban, amelyben Torrance átkukucskál a fürdőszobában rejtőző feleségéhez a fejsze ütötte ajtórésen: „Here’s Johnny!”
 

 

 

the-shining-twins.jpg

 

the_shining_poster_by_smalltownhero.jpg