Prometheus
színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi, 126 perc, 2012 
rendező: Ridley Scott
forgatókönyvíró: Jon Spaihts, Damon Lindelof
zeneszerző: Marc Streitenfeld
operatőr: Dariusz Wolski
producer: David Giler, Walter Hill, Ridley Scott, Tony Scott
vágó: Pietro Scalia
szereplő(k):
Michael Fassbender (David)
Noomi Rapace (Elizabeth Shaw)
Charlize Theron (Meredith Vickers)
Idris Elba (Janek kapitány)
Patrick Wilson (Charles Weyland)
Guy Pearce (Stannison)
Rafe Spall (Milburn)
Logan Marshall-Green (Holloway)
Kate Dickie (Imora)
Sean Harris (Fifield)
Emun Elliott (Chance)
Benedict Wong (Ravel)
szinkronhang:
Viczián Ottó (David magyar hangja)
Bogdányi Titanilla (Elizabeth Shaw magyar hangja)
Létay Dóra (Meredith Vickers magyar hangja)
Galambos Péter (Janek kapitány magyar hangja)
Jakab Csaba (Charles Weyland magyar hangja)
IMDb 7,6
PORT.hu 7,2
Kritikus Tömeg 3,62
Rotten Tomatoes 74% | 73%
Androméda SFP 90%
Leírás:
Egy tudósokból álló expedíció az ember földi életének eredetére utaló nyomokat talál. Ezeket követve indulnak kutatóútjukra, mely az univerzum legtávolabbi, legveszélyesebb vidékére vezet. Olyan tájra jutnak, és olyan ellenségekkel kell szembenézniük, amilyenről ember eddig nem is álmodott. Még a rémálmaikban sem.
Egy szörnyű csata vár rájuk: ha alul maradnak, akkor az egész emberiség velük pusztul.
Elemzés:
Androméda SFP
Az elemzés SPOILERES, aki még nem látta a filmet, ne olvassa el. SPOILERmentes elemzést találsz kicsivel lejjebb. (PORT.hu)
2012 legjobban várt filmje volt. A fanatikusok ujjukat tördelve számolták a perceket, az újságok, az internetes portálok minden nap kiadtak egy újabb hírt, ami közelebb vitte az őrült rajongókat a várva várt Prometheushoz. Összefüggéseket kerestek képek, tények alapján a Nyolcadik utas: a Halál és e film között. Az előzetes kiadása után megbolydult a világ, s akkor megint felkavarodott az éhes közönség, amikor kisfilmeket, vírusvideókat tettek fel a videómegosztókra David 8-ról vagy a film technikai tárgyairól. Elmondhatatlan, hogy mennyire fel volt pezsdülve a világ, mert közelgett a Prometheus!
Már 2002-ben elterjedt a hír, miszerint a két legendás rendező, James Cameron és Ridley Scott összeáll és készít egy ízig-vérig profi Alien-filmet. A története hasonló lett volna a most megjelenő Prometheushoz. Ezt a projektet azonban lefújták, mert a FOX sokkal jobbnak találta az Alien vs. Predator történetét. Scott nem hagyta nyugodni az ügyet, az akkor félkész forgatókönyv vázlatot eltette és visszatért a hirtelen megkedvelt műfajához, a történelmi drámákhoz és csak később, 2009-ben porolta le a szkriptet és visszatért a felejthető Robin Hood után a sci-fihez. Scottykám és csapata nagyon jól csinálta. 2009-ben ugyanis úgy terjedt el a hír, hogy a két rendező Alien 5-öt készít, ám Cameron hamar lekopott a hírről, mivel ő inkább koncentrált az Avatar-folytatásokra. Így Ridley egyedül nekiállt a filmnek. Az első hírt hamar cáfolta egy második, miszerint a rendező közelgő filmje nem lesz Alien-film, csupán egy külön álló film, amely csak ugyanabban az univerzumban játszódik. A rajongók azonban az első hírt komolyabban vették, így a film úgy terjedt el, mint Alien-előzményfilm.
Pofára estünk a moziban? Fél pofára biztos. A becsben tartott rendezőnk ugyanis bebiztosította magát. A filmben úgy teremtette meg új ötleteit és földönkívülieket, hogy közben szinte minden tízedik percben találkozhatunk egy Alien-utalással. És persze ilyenkor a már-már ideges néző felteszi a kérdést: ez Alien-film?
A történet vezetése is hasonlít a Nyolcadik utasra. Egy kutatócsoport (itt leporolta a stúdió az David O’Bannon eredeti ötletét, miszerint a Nostromo legénysége kutatókból álljon) különös barlangrajzokat találnak a világ számos részén, amikben egy közös van. Vésett körök, amelyek egy csillagrendszerre mutatnak. Így az expedíciót elvezeti az LV-223-ra. Elizabeth Shaw és Charlie Holloway, a felderítés két vezetője az emberiség eredetét, kezdetét keresik, a Tervezőt, aki megalkotta a földi létet. Biztosan ugyan nem tudják, hogy ezen a bolygón található az, amiért élnek-halnak, de hiszik. Odaérve azonban csalódniuk kell, hisz a bolygó néptelen és csendes. Egyelőre.
A körülbelül tucatnyi legénység, akik a Prometheus hideg, mély álmából ébrednek, nem ismerik egymást, talán ez az, ami a filmben a legtöbb feszültséget kelti egymás között. A bizalmatlanság nem egyszer lesz a vesztük. Ez esetben totálisan szemben áll a Nyolcadik utasnak, mert míg ott a hét űrjáró összetartó, amikor a lény megtámadja őket. Ők ismerik egymást és hiába nehéz helyzetben vannak, nem gyávák, hanem önfeláldozóak és bátrak. És ugyanakkor a Prometheus fedélzetén nincs olyan egyéniség, aki a csapatot irányítaná, mint kihelyezett parancsnok - Meredith Vickers parancsolgat, de nem mindenki veszi halálkomolyan és nem egyszer szegik meg a parancsát. A Prometheus legénységének helyzete hasonló, mint a Nostromónak – hirtelen a semmiből terem rajtuk a közelgő halál, ám kétféleképpen viselkednek ugyanabban a helyzetben – az egyik csapat félve eliszkolna, cserbenhagyva társait; a másik pedig a túlélésük érdekében kitalál minden módszert, ami a Halált megölné. Egy azonos van bennük – mindkettőben van egy játékos, aki mindent megtesz azért, hogy túlélje a játszmát.
Elizabeth Shaw ugyan nem taszította le a trónról Ellen Ripley hadnagyot, bár részben sikerült visszahozni azt a túlélő-főhősnőt. A Halálaprítót talán már nem fogja senki olyan hidegvérrel és keménységgel utánozni. Bár Noomi Rapace is tud kemény lenni, az arca is durva, főleg ebben a filmben megmutatta ezt. Talán ha nem hasonlítgatjuk a klasszikus főhősnőhöz, akkor talán jobban viszonyulunk a színészi tudásához és Shaw doktor karakteréhez, aki egyébként szintúgy zseniálisan van megalkotva. Talán ő és David az, akiknek a személyiségük teljes és még teljesedni is fog – hisz ők ketten a túlélők. Ragaszkodik a szerelméhez, Hollowayhez és elvesztése még nagyobb bánatba és szenvedésbe sodorja – habár ez a momentum hamar eltűnik az alienek mögött. Inkább a józan észérveket teszi előbbre az érzelmeknél – ezért bocsát meg Davidnek, habár tudja, hogy ő ölte meg Hollowayt, a szükség idejére a segítségét kéri, az android pedig segít neki.
Michael Fassbender robotja, David 8 a film talán a film gyöngyszeme, a legjobb színészi alakítással, legtitokzatosabb (mondjuk a titokzatosság Meredith Vickers egyik erős tulajdonsága) karakterrel. A film legelején már is őt ismerhetjük meg elsőnek, amint az űr végtelen magányában zenét hallgat és filmet néz, nyelvet tanul és ősi mitológiákat tanulmányoz. Az első perctől fogva sejthetjük – ha még nem tudtuk a sok vírusvideó és kisfilmek közepette -, hogy ő nem ember. Végig kimért, tisztelettudó, segítőkész, de van benne egy különös vonás: robothoz nem méltóan kíváncsi – erről az oldaláról kifejezetten az emberre hasonlít. A személyisége, már ha lehet egy androidnak ilyen, végig rendíthetetlen és ez idézi a 2001: Űrodüsszeiát. A cselekvéseit olykor nem érthetjük, kötődéseit burkoltan fogalmazza, nem tudhatjuk, hogyan hozható egybe Weylanddal – mesteri, egyedi intelligenciával megáldott robot? Erről ugyan a film nem beszél, de sejthetünk bizonyos feltételezéseket. A Davidhez hasonlóan viselkedő Meredith Vickers a második legérdekesebb szereplője a filmnek – nem sokat van a vásznon és sok mindent nem tudhatunk meg róla. Ez esetben is feltételezéseket állíthatunk a szereplő elé - gyaníthatjuk mozgásából és viselkedéséből, hogy ő is robot, bár ő aludt az utazás alatt, de ha belegondolunk, ez nem akadály – a Nostromo kutatótisztje, az android Ash is hibernálta magát. A két személy össze is köthető, bár az egyiknek a kiléte kiderül, a másodiknak marad a titokzatosság homályában. A nő képviseli a Társaságot, ami az Alien-filmekben csak említve volt – és erre a szóra mindenkinek a lehető legádázabb, leggyűlöltebb pénzhajhász cég jutott az eszébe -, itt testet kap – Vickers az, aki tud az öreg, halála küszöbén topogó Weylandról. Sok ötlet van, ami felfedné Vickers kilétét: egyesek szerint Weyland lánya, vagy unokája, mások szerint – ahogy azt előbb is írtam – android, de lehet egy egyszerű, a Társaságba mindhalálig szerelmes tiszt, aki csak a pénzért jött el az útra. Charlize Theron, aki a nőt játssza, elvileg a főszerepet kapta volna meg, Elizabeth Shawt, de ezt visszamondta. Jobban jártunk Rapace-szal, aki keményebb és bár biztos vagyok benne, hogy Theron is tudta volna hozni a főhősnő karakterét, mégis jobb lett egy keményvágású, barnahajú, mint egy szőke, babaarcú (és nem mindennapi szépségű).
A legénység többi tagja szinte elveszik a három főszereplő mellett, talán aki még említést kap, az Janek, a Prometheus kapitánya. Ő az, aki csak a munkáját végzi, és az utasításokat végrehajtja. Engem a hét halálutasból Parkerre emlékeztetett, bár ebben a bőrszíne is közrejátszott. De a beszéde, a káromkodások, a beszólások. Ebben is hasonlít Parkerre, aki ugyanúgy, mint Janek, csak a pénzéért van itt.
A csapatba kerül olyan szereplő is, akire talán nem is emlékezünk, bár benne voltak a filmben – ilyen például a lángszórós-ember, aki fegyvert akart vinni a felderítőúthoz, de Shaw doktor megtiltotta. Ő akkor hal meg – ha valaki nem emlékezne rá – amikor Holloway fertőzötten jön vissza, aztán Millburn már őrülten támadja meg a hajót. Ez az a jelenet, amikor többen is meghalnak. Egy ilyen jelenet azért is kellett, mert míg a Nyolcadik utasban (bár ott is egy jelenetnél ketten halnak meg, de mindkettőnek van haláltusája, amit a film meg is mutat) hatan kell, hogy meghaljanak egy óra alatt, itt 10-en (vagy még többen) kell elhunyniuk, ráadásul többnyire olyan személyeknek, akiknek nincs nagy jelentősége a filmben. Sajnos ez a film egyik nagy bakija – túlságosan kicsi karakterek vannak.
A másik nagy hiba a sok kérdés. Minél jobban közeledünk a végéhez, annál több kérdésre kapunk választ, amelyeknek a többsége megválaszolatlan marad. Mivel a történet új idegen lényt szül, ezért az érthetetlen dolgok a négyzetre ugranak, hisz sok minden nincs megmagyarázva. Bár ez nagyjából így van az Alienben is. Ott Ash, az android kutatótiszt próbál megoldásokkal szolgálni, de ebben a filmben még arra sincs idő, hogy a lényt tanulmányozza egy biológiai szaktudós. Viszont ebben is lehet jó: a klasszikus Ridley-horror előtt körülbelül 40 évvel játszódik ez az előzmény. Akkor a Társaság, sőt senki nem tudhatott az idegen fajokról, legalábbis erről a fajtáról. A 22. században, amikor a Nostromo utolsó útjára indult, akkor már ismerhette azt a tényt, hogy van egy alien, aki kipusztított nem egy küldetést, köztük a Prometheust. De ekkor egy újabb kérdés tolakodik föl bennünk. Tulajdonképp ez az a kérdés, amit a Nyolcadik utas: a Halálnál is szerintem ezerszer feltettünk. A film előtt azt gondoltuk, majd itt mindenre választ találunk, de nem, megint vissza akar utalni egy korábbi, még ismeretlen időpontra, mert azt a kérdést tesszük fel, hogy Weyland honnan tudta, hogy akármit is találni fognak az LV-223-on? Mert Weyland, a Társaság atyja és megálmodója azért hibernálta le magát élete utolsó napjaira, hogy az Építésszel vagy Teremtővel találkozzon és életet kérjen tőle. A finálé, a legutolsó jelenet az, ami a legnagyobb kavart kever – hisz míg egész végig csak kacsint az Alienre, ott egy olyan dolgot helyez bele a filmbe, ami megkérdőjelezteti velünk, hogy akkor ez most tényleg Alien-film lett?
A film struktúrája zseniális lehetne. A régi Scott bácsi remekművét idéző kezdő képsorok nyitják a filmet – gyönyörű, szemkápráztató tájakat mutat, lassú, melankólikus zenével aláfestve. Aztán a vitatható első jelenet, melyben egy ősi ember egy idegen, fertőző folyadékot a testébe folyatva meghal, gyakorlatilag szétporlad, így a folyóba került DNS-e elvegyül és megfertőzi azt – ez kicsit feleslegesen került bele. Ezután már az expedíciót követhetjük, amint a jelek megtalálása után a felderítetlen bolygó nyomába erednek. A fedélzeten minden élő alszik. David a robot pedig őrködik az álmodók felett. Lassú menetét az Alienből örökölve rendkívülien használja fel úgy, hogy ne legyen se unalmas, se érdektelen. David magánya a hideg űrben emlékeztetett a 2001 robotjára, vagy a Pixar animációs filmjének hősére, WALL-E-ra. Aztán mihelyst leszállnak a planétára, gyorsulni kezd, mire el nem éri a sok filmből megismert halálfutás tempóját. Az utolsó fél óra kicsit össze van csapva, össze van sűrítve – az ember a kétórányi utazás után azt se tudja, hol áll a feje és ezért az a bizonyos pörgős fél óra felelős.
Sok hibája, pénzhajhász motívuma miatt a Prometheus nem tökéletes film, ennek ellenére az utóbbi 10 év legjobban megalkotott sci-fije, mely nem csak egy szimpla nyári blockbuster, hanem egy gondolkodós, elmélyülő fantasztikum, amit már régen kaphattunk. Ridley Scott-tól a Szárnyas fejvadász volt ilyen, de ne felejtsük el Stanley Kubrick 2001: Űrodüsszeiáját, mely az óta is a sci-fi történelem csúcspontja.
Tetszetős az is, hogy a látványt nem zöld háttér előtt, minimális díszletek között forgatták, hanem stúdiókban és a természetben –a naturalisztikus érzés jelen van szinte végig a filmen. A 3D nem tolakodó, szemkiverős térhatású volt, hanem olyan, amire rendeltetett – a tért érzékelni és ez nagyszerűen sikerült.
Ridley Scott utóbbi filmjeit figyelembe véve azt mondhatjuk, hogy a Prometheus - akármennyire is vártunk egy megváltó Alien-mozit – egy komoly sci-fi lett, melyet nem tudunk elhatárolni a jól ismert savas vérű szörnyektől, de összekötni se érdemes. Úgy kell tekinteni rá, mint egy egyedülálló filmre, aminek folytatására megint mehetünk pár év múltán.
90%
PORT.hu elemzése, SPOILERMENTES!
A Prometheus nem Alien-előzményfilm. Nem is szimpla egynyári szórakozás – még ha elsőre annak látszik. Fogyasztható formában (ennek hiányosságaival együtt) alapvető emberi létkérdéseket feszeget – és megválaszolatlanul hagy. Ennek nem csupán egy esetleges folytatás lehetősége miatt kellett lennie így.
Nem kultikus, de nem hagy nyugodni
A "savlény-horror" rajongói részéről nagy teher nehezedett Ridley Scottra, a Prometheustól olyasmi kultikus sci-fi–alapvetést reméltek, mint A nyolcadik utas: a Haláltól, amely amellett, hogy évtizedekre markáns irányt szab a műfajnak, legalábbis annak egy alágának, maradandót alkot. Előbbit nem, utóbbit azonban bizonyos vonatkozásokban teljesítette. A Prometheus ugyanis több mint egy látványában nívósan kivitelezett egynyári sikermozi. Ez onnan mérhető le, hogy azon filmek közé tartozik, amik napokkal megtekintésüket követően is kísérnek, nem hagynak nyugodni
Pedig a Prometheus korántsem tökéletes, hibátlan film. Logikai döccenők tarkítják, a karakterek és motivációik javarészt kidolgozatlanok – a Charlize Theron, Idris Elba, Logan Marshall-Green stb. alakította figurák durván szólva húsdíszletek (árnyaltabban: háttér-alakok) a két központi szereplő, a David nevű android (Michael Fassbender) és a régésznő, Elizabeth Shaw (Noomi Rapace) központi játékához –, és a fogyaszthatóság oltárán hajlamos feláldozni a mélyebb tartalmi lehetőségeket. (Meg merjük kockáztatni, utóbbi nem Scott bűne, hanem a szélesebb közönségrétegeket megcélzó stúdiómogulé). A Prometheus nem A nyolcadik utas: a Halál, nem egy Szárnyas fejvadász, (valószínűleg) nem válik filmes kurzusok kiemelt tananyagává – de határozottan összetettebb egy szimpla filmélménynél. A film hangulata továbbra is delejes és nyomasztó, illetve ami még fontosabb: lényeges kérdéseket vet fel (amiket egyébként megválaszolni nem tud vagy nem is akar), ha nem is olyan mélyéggel és eleganciával, mint a 2001 – Űrodüsszeia, de a "kik vagyunk, honnan jöttünk" örök firtatása mellett – ha ez közvetlenül, a külső szinten nem is érzékelhető azonnal – forszírozza a hit mibenlétét.
Pusztuljon a férgese
A kétezer-kilencvenes években (mintegy száz évvel a Nostromo teher-űrbárka borzongató kalandja előtt) a Weyland-vállalat finanszírozásában a Prometheus kutatóűrhajó egy távoli bolygóra repül, mert Elizabeth Shaw (Rapace) és Charlie Holloway (Marshall-Green) archeológusok földi felfedezései azt előlegezik, itt élhetnek azok az "istenek", akiknek planétánkon az életet, s végső soron magunkat, az emberiséget köszönhetjük. Az LV-223-on (ami nem azonos az 1979-es LV-426-os számú bolygóval) genezis helyett azonban az apokalipszis fogadja a legénységet: haragvó "teremtők" és népirtó fegyverként tenyésztett férgek.
A nagy kérdések
A Prometheus több szállal kapcsolódik az 1979-es A nyolcadik utas: a Halálhoz – illetve az egész Alien–franchise-hoz –, néhány egykori felvetésre meg is felel (a "Space Jockey" mibenléte és a savszörnyek eredete), még többre azonban nem. De ez a film hangsúlyozottan független az előzményektől, nem az a szándéka, hogy minden, korábban nyitva hagyott kérdést megválaszoljon. Főleg, hogy a Prometheus elsősorban maga is a kérdésfelvetésekben jeleskedik. Leginkább: miért hívtak minket életre a teremtőink (akik honnan valók? – ezt most sem tudjuk meg), és egyszerre miért akarnak minden áron kiirtani bennünket? "Isteni" szeszély volt csupán a földi élet, amely rászolgált a megsemmisülésre – vagy egyszerűen puszta játék/kísérlet volt, amit csak azért tett meg a játszója, mert megtehette, és ráunt a dologra?
A hit birtoka és hiánya
A film fontos gondolata a hit kérdése – ami látszólag háttérbe szorul a primer eseményekkel, az óriásember-szerű teremtőkkel és gyilkos férgeikkel vívott élethalálharc közben. Pedig Scott sulykolja ennek fontosságát, a régész-néprajzkutató főhősnő nyakában viselt keresztje – mindegy, hogy kereszt, lehetett volna muzulmán vagy buddhista stb. vallási jelkép, a lényeg a hitszimbólumon van – több ízben jut hangsúlyozott szerephez. Illetve egy flashback során megtudhatjuk a kislány Elizabeth és apja (Patrick Wilson) hitviszonyát a levés-nemlevés kérdéséhez. Elizabeth hisz – Peter Weyland (Guy Pearce) nem. Weylandnak – az egész Alien-sorozaton át ívelő – ősbűne, hogy a létezés titkairól (így a halhatatlanságról, amit az elpusztíthatatlan savdögök is megtestesítenek) szigorúan csak a tudomány és a ráció eszközeivel tud és akar bizonyságot és tudást szerezni, pedig egy ponton túl ezek azokra megválaszolni képtelenek. Az istent – de akár az istenszerű lényeket sem – nem lehet csak úgy faggatni a teremtés titkairól, hogy helló, igazán közölhetnéd a létezés kódját, mert annak csak rossz lehet a vége. Tulajdonképpen meseszerű az, hogy a teremtő színe elé csak a tisztaszívű hősök állhatnak – mint a mesében –, és csak ők kérdezhetnek.
Több, mint ami látszik
A Prometheus nem fog a fentebb említett sci-fi–örökzöldekhez mérhető nyomot hagyni, de amellett, hogy izgalmi faktora rendben van, mint amiképpen a látványvilága – kifejezetten IMAX-teremben ajánljuk a film megtekintését –, elsősorban a vázolt felvetései miatt tartjuk emlékezetesnek. Ezt támasztja alá, hogy a főszereplő Rapace mellett kiemelt lehetőséget az androidot megformáló Michael Fassbender kap. Az érző archeológusnő és az olykor emberi aljassággal, önérdekből cselekvő robotember kettőse erősíti a film azon vonulatát, hogy itt azért többről van szó, mint egy messzi bolygós idegenlény-harcról. S mint ahogyan ők is tovább keresik a nagy válaszokat – meglehet, egy következő részben –, úgy a néző sem jut a biztos tudás birtokába. Marad a bizonytalanság, de ennek így kell lennie – már ha teremtésről beszélünk.
Kinek ajánljuk?
- Aki tudja magát függetleníteni a Halál-filmektől.
- Akik jófajta sci-fi–horrort szeretnének látni, amiben van némi gondolatiság.
- A csápos, harapós férgeket bíróknak.
Kinek nem?
- A kész válaszokra váróknak.
- Aki egy Alien-előzményfilmre számít.
- Egy olyan sci-fi mesterműre vágyóknak, mint a Szárnyas fejvadász.
8/10
port.hu
Klikkre nagyobb lesz.
Prometheus Trailerek
